Emiatt szégyenli magát VV Mici – nem, nem a szex az

nlc | 2016. November 29.
A kiesése után VV Mici szembesült azzal, hogy mennyi szexjelenetet szolgáltatott a nézőknek, ezen meglepődött, de igazából nem ez volt, amin kiakadt.

Miután kiesett a Való Világból, VV Mici a Blikk sztárchat vendége volt. Itt szembesült vele először, hogy mennyi mindent közszemlére bocsátott. “Mi ez a sok 18-as karika a videókon? Én esküszöm, nem tudok ilyen sokról” – lepődött meg, de nem ez zavarta igazán. “Azt a leborult, mekkora sonkám van! Megmondom őszintén, ezt nem így terveztem. Nagyon zavarban vagyok, erre nem tudok mit re­agálni. Fent van, megtörtént, sajnálom, ezzel már nem lehet mit kezdeni. Nem elsősorban azzal van a probléma, hogy szexeltünk, hanem azzal, hogy húsos vagyok, és én ezt nem akarom látni. Szerintem én ma nem akarok talizni apuval” – mondta  VV Mici, aki a beköltözés óta nem találkozott az édesapjával. 

A lapnak mesélt arról is, hogy nem igaz, hogy a Való Világban történtek miatt megromlott a viszonya a szüleivel. “Ez egyáltalán nem így van, anyukámmal rengeteget beszélgettem a kiesés után, és azt mondta, nem haragszik rám. Sőt mindent megbeszéltünk, és megértette, hogy mit miért tettem. Szimpatikus neki Krisztián, ez jó jel, bár a legjobban az esett, amikor azt mondta, hogy szerinte fogytam” – mondta VV Mici, aki majdnem meghalt egy fotózáson.

 

Exit mobile version