Tóth Gabit meglepte, hogy nem nyerte meg A Dalt

nlc | 2017. Február 20.
Tóth Gabi a visszajelzések alapján legalább arra számított, hogy produkciójuk az első négy közt végez. Gabi nem nyert, dala nem jutott be a legjobb négybe. A Dal 2017 győztese Pápai Joci lett.

Tóth Gabi Freddie Shumannal és Lotfi Begivel írt Hosszú idők című dala minden közönségszavazáson kiemelkedő eredményt ért el. A Bors szerint az énekesnő és csapata ezért is számított jobb helyezésre az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjében.

“A rengeteg hazai és nemzetközi visszajelzés, pozitív üzenet, amit kaptam a Hosszú idők miatt, arra engedett következtetni, hogy ott lesz a dal a legjobb négyben, vagy akár győzhet is” – mondta Tóth Gabi, akinek nem sikerült nyernie A Dalban. Azt mondja, nem csügged, és már a következő feladatokra koncentrál. “Remélem szeretni fogják a következő dalokat is, és eljönnek majd a koncertekre. Megtisztelő az a sok szeretet és rengeteg pozitív visszajelzés, amit kaptam, egy előadót a közönsége tart életben.”

Exit mobile version