Gyerekkori rendellenességéről vallott Béres Alexandra

nlc | 2017. Május 10.
Ki hinné, hogy pocakos kislány volt? Béres Alexandra elmondta, hogy miért kezdett sportolni, és hogy milyen rendellenességgel küzdött gyerekkorában.

A Bors közlése szerint meghökkentő dolgot árult el magáról Béres Alexandra, a sportoló ugyanis gyermekkorában diszlexiás tüneteket produkált, és tanulási zavarokkal küzdött. Béres azt mondja, hogy ezen a sport segített – 6 éves volt, amikor belecsöppent a ritmikus gimnasztika világába.

“A szüleim vittek el sulitornára, mert nagy volt a pocakom. Itt meglátták bennem a lehetőséget, és a testnevelési egyetem gimnasztikacsoportját javasolták. Szerintem egy kislánnyal nem történhet jobb, mint ha ritmikus gimnasztikázik” – magyarázta Béres. A fitneszedző a május 19–21-én, Budapesten megrendezésre kerülő ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság kapcsán beszélt arról, hogy mit adhat egy gyereknek a sport. “A ritmikus gimnasztika a testképzésben, a mozgásban is rengeteget segített. Én diszlexiás voltam, és ezek a koordinációs tanulási fázisok, amiken keresztülmentem, segítettek abban, hogy egyetemre kitűnő tanuló lettem” – közölte. 
A diszlexia egyébként nem betegség, hanem egy rendellenesség, olvasási zavar. A diszlexiás nem gyógyul, hanem fejlődik, és akár “tünetmentes” is lehet. 

 

Exit mobile version