23 kilót fogyott Janet Jackson, mióta egyedül maradt a fiával, de így boldog

nlc | 2017. Július 12.
A válóperes tárgyalására érkezett Janet Jackson a bíróságra, és meglepően vidám volt. De nemcsak ez lepte meg a rajongóit, hanem az is, mennyit fogyott az elmúlt hónapokban.

Nemrég ünnepelte 51. születésnapját Janet Jackson, és a család ismerőse szerint nem is lehetne vidámabb. Mindannak ellenére, hogy Jackson nemrég jelentette be a válását, az énekesnő úgy érzi, kisfia születése óta teljes az élete, és a kapcsolata a férjével, Wissam Al Manával továbbra is baráti és kiegyensúlyozott.

Továbbra is szeretik egymást, csak nem tudnak együtt élni. Soha ne mondd, hogy soha, de a békülés ennek ellenére sincs terítéken” – idézte a pár egyik ismerősét az ET online. 

Ennek fényében már nem olyan meglepő, hogy Janet Jackson és a férje is jó kedvűen érkeztek a válóperes tárgyalásukra. Ráadásul – bár már beszéltek az énekesnő fogyásáról – most először láthattuk, milyen remekül néz ki hat hónappal a szülés után

Ez a kép még a szülés előtt készült: 

Janet Jackson a terhessége alatt nem a kilóival volt elfoglalva

A friss fotón Janet Jackson 23 kilós fogyása jól látható

Janet Jackson remek formában van

Nagyban készül az őszi turnéra, ahova majd a kisfiát is szeretné magával vinni. A kis Eissa Al Manáról eddig nem sok fotót láthattunk, de a turné alatt biztosan változik a helyzet. Ezt itt áprilisban osztotta meg a sztár:

És ez pedig a reptéren készült róluk nemrégiben:

Nagyot nőtt Janet Jackson kisfia

 

 

Exit mobile version