Durva vádak: LL Junior szerint Nótár Mary drogozott

nlc | 2017. Szeptember 08.
Bíróság előtt világított rá LL Junior, mi vezetett Nótár Mary és menedzsmentje szakításához. A per tárgya 80 millió forint.

Hatalmas összeget követel szerződésszegés miatt Nótár Maryn volt ügynöksége, a mulatós zenészekkel foglalkozó Skyforce. „A per összegéről szóló információt nem kívánom kommentálni, arról azonban szívesen beszámolok, hogy Nótár Maryt mint brandet, magyarán márkanevet, kilenc éve építjük. Ez alatt az idő alatt több tízmillió forintnyi összeget invesztált a cégünk a produkcióba” – mondta az iroda vezetője.

Kilenc év közös munka után az ügynökség álláspontja szerint Nótár Mary egyoldalúan felmondta szerződését, és a saját útját szerette volna járni. LL Junior tegnapi vallomásában kifejtette, mi vezethetett idáig. „A drogok, amelyekről ő maga beszélt a sajtónak és a szerelem (…) Elvette az eszét az eufória, úgy érezte, hogy neki semmit sem segít a menedzseriroda, ezért minden pénzt ő akart eltenni a párjával együtt. Nem törődött vele, nem gondolkodott azon, hogy a sikereit a menedzserének köszönheti… Kilencévnyi munka van abban, hogy Mary nevét mindenki ismeri ebben az országban, nem csak Borsod-Abaúj Zemplén megyében, ahova lagzikba járt haknizni” – mondta Junior a Bors szerint.

„Mary az előző menedzsmentjétől pontosan így ment el, mint most innen, kitalálta, hogy lenyúlták pénzzel, balhét csinált, aztán távozott. Annyi a különbség, hogy Bódi Gusztiékkal nem jutott el a tárgyalóteremig, ott az ügyvédek peren kívül megegyeztek” – tette hozzá LL Junior.

Nótár Mary nem nyilatkozott az ügyben.

Exit mobile version