Miért bujdosott el Pécsi Ildikó fia? Miatta dúl a háború!

nlc | 2018. Június 10.
Barátnőből ádáz ellenséggé vált Pártos Csilla és Pécsi Ildikó az elmúlt 5 évben, miközben Szűcs Csaba új családot alapított, és teljességgel háttérbe vonult az ádáz háborúban. Volt neje és édesanyja évek óta harcolnak, erre pedig az egészségük is ráment, miközben a történet főszereplőjéről, aki a két nőt összeköti, régóta nem hallani.

Pécsi és Pártos kálváriája már öt éve húzódik, és ki tudja, mikor ér véget. A közelmúltban ugyan jogerős ítélet született,  miszerint Pártos Csillának el kell hagynia a lakást, ahol fiát nevelte, de még ezenkívül is számos tisztázatlan kérdés maradt a felek között. A per tárgyát képező ingatlant volt férje, Szűcs Csaba az édesanyjának, Pécsi Ildikónak ajándékozta. Az 50 éves Pártos Csillának teljesen új életet kell kezdenie, ebben új párja, Dávid is segít, ahogy a fia, a 20 éves Csaba is.

Pécsi Ildikó és Pártos Csilla egy nyári tárgyaláson

Az egész ügy pikantériája, hogy míg a két asszony évek óta harcol egymással , addig Pécsi fia, Szűcs Csaba szinte teljesen kivonja magát az eseményekből: nem nyilatkozik, sőt új családot alapított kedvesével. 

A 78 éves színésznő hozzáállása  érthető, hiszen melyik anya ne mozgatna meg akár hegyeket is szeretett gyermekéért, még ha annak súlyos ára is van: a színésznő egészsége jelentősen megrendült, többször szorult kórházi kezelésre. 

A két megtört és viaskodó asszony kapcsolata megismerkedésük idején még kiváló volt, kifejezetten barátnők voltak, Csilla a BEST-ben mesélt arról,  hogyan segítette anyósa mindennapjait, a hajvágástól kezdve a sofőrködésig mindennel próbálta kiszolgálni  sokat betegeskedő anyósát. Eleinte boldogok voltak az idősebb Szűcs Csabával, de sajnos a házasság válással végződött.

„A volt férjem felállt és elment. Elengedtem, mert nem akartam megnehezíteni a dolgát, hogy egy másik embert szerethessen, de egészen addig nem akartam válni, csak amikor már minden összeomlott” –nyilatkozta Pártos Csilla a BEST-nek, de ennél többet a volt férjéről nem mondott.

A háború kirobbanása óta minden szereplő előállt már a történetével: Pécsi Ildikó, Csilla, sőt Pécsi unokája, a kis Csaba is.

A Storynak mesélt Pécsi Ildikó unokája, Szűcs Csaba

Egyedül Ildikó fia, vagyis Csilla volt férje hallgat. Vajon miért? Elvégre az ő házassága ment tönkre, nem pedig az édesanyjáé. Az ő volt felesége és gyereke az ügy legfontosabb szereplői. Hogyan lehetséges, hogy mégis az édesanyját engedi a frontvonalba? Miért a nők harcolnak ebben a háborúban? És miért „bujdosott” el Csaba? A két nő pedig mi mást tehetne ebben a helyzetben, mint hogy harcolnak. Ördögi helyzet ez, amit egyvalaki oldhatna fel: az idősebb Szűcs Csaba – kérdés, miért nem teszi.

Exit mobile version