Béres Alexandra a gyerekeiről: „Mindentől nem lehet őket megóvni”

Takó-Bencze Vivien | 2018. Október 12.
Béres Alexandra nagyon gyerekközpontú, főleg amióta megszülettek a lányai. A sportoló most az UNICEF-nek segít, hogy minél kevesebben éhezzenek az elmaradott országokban.

Béres Alexandrával az UNICEF Bajnok program egyik résztvevője, több híresség mellett ő is vissza szeretne adni valamit a közösségnek. A fitneszedző a táplálás témát választotta, hiszen úgy gondolja, ez az, amiben segíteni tud a rászoruló gyerekeknek.

„Ez elég ambivalens, hiszen egész életemben azon voltam, hogy lefogyasszam az embereket. Egy elmaradott országban azonban a legnagyobb probléma az alultápláltság, és főleg akkor rossz érzés ezt látni, ha gyerekekről van szó” – kezdte Alexandra az NLCafénak, és azt is elárulta, hogy mióta megszülettek a gyerekei, sokkal érzékenyebb.

„Szerintem minden nő életében van egy olyan pillanat, amikor gyereke lesz és rájön, hogy nem is tud mindent a világról. Nekem hosszú időszak volt, amíg nem lehetett gyerekem, és mindig bántott, amikor azt mondták a szülők, hogy majd megértem… Tényleg sokkal érzékenyebb lettem és főleg a gyerekekkel kapcsolatos témákban. Ez az érzékenység odáig vezetett, hogy nem tudok megnézni egy olyan filmet, amiben egy kis agresszió is van, vagy nem tudok meghallgatni egy feszültebb zenét” – mondta a sportoló, aki arról is beszélt, hogy mit oszt meg a gyerekeivel.

Az, hogy mit osztunk meg a gyerekeinkkel, egy nagyon fontos kérdés. A saját gyerekeimmel még nem szoktam arról beszélni, hogy milyen szörnyűségek vannak a világban, hiszen ehhez még picik. Nyolc és három évesek a lányaim, ezért még nem jött el az ideje, hogy a világ rossz oldalát is lássák, sajnos ez az idő is eljön majd, de nem most.

A gyerekek iskolai zaklatása, vagyis a cyberbullying egy szintén nagyon fontos téma az UNICEF-nél, Alexandrának is megvan róla a véleménye. „Változik a világ, mindig mástól félnek a szülők. Én mindig a tettekben hiszek – a nagyobbik lányom már iskolás, a többi gyerek szüleivel pedig megbeszéltük, hogy nincs telefon ötödikig, és ebbe mindenki belement. Mindentől nem lehet őket megóvni, de minél tovább távol maradnak a kontrollálatlan internethasználattól, annál jobb lesz a gyerekkoruk. Nyilván, szükség van rá, hiszen a mai világban rengeteg kütyü van, de ezzel még ráérnek.”

Fotó: Instagram

 

Exit mobile version