Szexuális erőszakkal vádolják a Halálos iramban rendezőjét

nlc | 2019. Szeptember 30.
Egy nő azt állítja, Rob Cohen kihasználta eszméletlen állapotát.

Szexuális erőszakkal vádolják Rob Cohent, aki egyebek mellett a Halálos iramban, a Sárkányszív, az xXx, valamint A múmia – A sárkánycsászár című filmeket rendezte.

Egy neve elhallgatását kérő nő azt állítja, hogy 28 éves volt, amikor 2015-ben találkozott a filmrendezővel. A Jane álnéven nyilatkozó nő szerint üzleti ügyben találkozott Cohennel.

A közös vacsora után furcsán kezdte magát érezni, de a karrierlehetőség miatt a rendezővel tartott egy bárba is. Ezután már csak arra emlékszik, hogy meztelenül tért magához egy hotelszobában, Cohen arcával a lába között, ujjaival pedig a hüvelyében.

Elmondása szerint hánynia kellett, ezért kiment a fürdőszobába, majd visszament az ágyhoz, ahol a rendező megpróbált közösülni vele. A nő azonban rászólt, ezért nem próbálkozott tovább.

Cohen ügyvédje felháborító rágalmaknak nevezte a nő állításait. A rendezőt egyébként februárban a saját lánya, a transznemű Valkyrie Weather (született Kyle Cohen) vádolta, hogy gyerekkorában molesztálta. Cohen az ő állításait is tagadta.

(Index)

(Kiemelt kép: Gabriel Olsen/FilmMagic/Getty Images)

Exit mobile version