Molnár Áron: „Nem szabad, hogy a jövőben Eszenyi igazgassa a Vígszínházat, mert kártékony, amit az emberekkel csinál”

nlc | 2020. Március 11.
Hevér Gábor és Molnár Áron fizikai bántalmazásról is beszél.

Több alkalommal felmerült bizalmi szavazás a Vígszínház vezetőjével, Eszenyi Enikővel szemben, és most nagyon úgy néz ki, hogy nem alaptalanul. Fenyves Lili mellett még három ember nyilatkozott a 24.hu-nak név nélkül a teátrumban uralkodó hangulatról, miután az oldalon megjelent az igazgatónővel készült interjú, aki ismét pályázik a pozícióra. Több egykori alkalmazott névvel vagy név nélkül megerősítette, hogy a verbális erőszak, a nyilvános megalázás és a „felülrendezés” régóta a Vígszínház vezetői kultúrájának részét képezi.

Az ügy odáig fajult, hogy Budapest Főpolgármesteri Hivatala felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról. Ennek ugyan még nincs eredménye, mégis továbbgyűrűzik az ügy, egyre több színész írja alá a petíciót. Az RTL Klub Reggeli vendége volt Hevér Gábor és Molnár Áron, akik szintén beszéltek a színházban történtekről. 

„Én Néder Panni rendezésének a főszereplője voltam, minden, amit ő mond, az igaz, sőt. Valóban volt hatalommal való visszaélés minden egyes alkalommal, valóban volt verbális abúzus, és olyan dolgokról is hallunk most, amely nem csak verbális, hanem fizikai” – állítja Molnár Áron.

„Nem szabad, hogy a jövőben Eszenyi Enikő igazgassa a Vígszínházat, mert kártékony, amit az emberekkel csinál”

– mondta a színész, majd Hevér Gábor vette át a szót. 

„Bent dolgozol egy színházban, és ilyenkor, amikor ilyen helyzetbe kerülsz, akkor a művész van előbb, és azt mondja, hogy tenni kell a produkciót, az ember pedig háttérbe szorul. Áron a Néder Panninál én pedig a Fenyvesi Lilinél voltam ott, és láttam, ez megtörtént. Amikor őket hazudtolják meg, akkor úgy érzem, meg kell szólalni” – mondja a színész.

Akadnak kétkedők is jó számmal, akik nem gondolják, hogy Eszenyi Enikő képes ilyenekre, ők pedig minden egyes cikknél és videónál megnyilvánulnak, így történt ez a Reggeli Facebook live-jánál is.

Eszenyi Enikő védelmére keltek, miközben a Vígszínház egykori munkatársai meséltek a fizikai és a verbális erőszakról

Eszenyi Enikő ügye egyre durvább, olvass még róla: 

Exit mobile version