Csepregi Éva: …mi lenne, ha jönne valami fertőzés…

nlc | 2020. Május 17.
Azt is elmondta, hogy szerinte minden évben be kéne zárni a bolygót egy-két hónapra. Csepregi Éva várja már, hogy ismét színpadra állhasson, és arról is mesélt, hogy mennyivel költ kevesebb pénzt, mióta karanténba kényszerült.

A Bors készített interjút Csepregi Évával. A Neoton Família énekesnője arról beszélt a lapnak, hogy a nyaruknak lőttek, de már nagyon várja, hogy végre felléphessen. Ennek ellenére élvezi a karantént, hogy otthon lehet. “Három éve lakom itt, és mivel mindig úton voltam, keveset tudtam itthon lenni. Most ismerem ki a lakást, rakodok, pakolok, főzök. Arra vigyázok, hogy legyen meg a napi rutin. Ezt komolyan veszem, mert ha lustulok, arra gondolok, mi lesz, ha holnap fel kell menni a színpadra? Fittnek kell lennem, ezért mindig tornával kezdem a napot, aztán takarítok, főzök, már elég jól visszarázódtam. Vettem magamnak egy szintetizátort, azon elevenítem fel azt, ami a zongorázási tudományomból megmaradt. Van ukulelém, éppen a Take Me Home, Country Roads című dalt tanulom.”

Csepregi Éva a Hogy volt!? című tv-műsorban / MTVA Fotó: Zih Zsolt

Csepregi Éva egykori iskolai tanulmányain is elmerengett, miszerint nem szerette a tornaórákat, inkább táncolt és énekelt, a 80-as éveben viszont már aerobikozott, rákapott a sportra, máig heti kétszer tornázik, szobabiciklizik. Azt is elmondta, hogy végre van ideje tévét nézni, illetve olvas is, sőt: “Van, hogy erőt veszek magamon, és a lakópark környékén sétálok maszkban. Élvezem, hogy tavasz, nyár lett. Tervezzük a jövőt, dalokat írunk, a Maradj otthon! fesztiválra a YouTube-ra. A legizgalmasabb, hogy a Nyár van dalunkat felvettük karanténban, és a lézeres csapatunk, akik egy hangárban felépítettek egy színpadot, oda kivetítenek minket LED-falakra, úgy, hogy közben megy a lézershow. Próbáljuk kitalálni, milyen lesz a jövő.”

Az énekesnő elmondta, hogy a karantént, és hogy nem léphetnek fel augusztus 15-ig, nehéz lelkileg és anyagilag is feldolgozni. Ennek ellenére hozzátette: “Évente bezárnám a Földet egy hónapra, mondjuk, január, februárra, hogy az emberek pihenjenek, és a bolygó tisztuljon. (…) Mindenki otthon nézné a sorozatokat, és spórolna.”

Csepregi hozzátette, ő maga harminc, negyven százalékkal kevesebb pénzt költ, mint amúgy. Arról is beszélt, hogy fia mindennap megy hozzá, ő a teraszon terít, és tisztes távolból beszélgetnek. Az énekesnő megemlékezett tavalyi amerikai útjáról is, mikor a koncertek után hajóúton vett részt a Karibi térségben. “Érdekes, ott jutott eszembe, mi lenne, ha jönne valami fertőzés, mondjuk, szalmonella? Akkor, ott nem történt semmi, erre jött ez a sokkal súlyosabb. Hazajöttünk, majd Koreába rohantunk, és a Maldív-szigetekre repültünk. Mentünk, mint az eszelősök, mintha tudtuk volna, egy darabig majd nem lehet.”

Lassan azért mégis nyílnak a határok: 

Exit mobile version