Szilágyi István unokája megható levelet írt nagyapjának, amit majd a temetésen olvasnak fel

nlc | 2020. Május 22.
Ma helyezik végső nyugalomra Szilágyi Istvánt.

Május 3-án hunyt el Szilágyi István, a fia ütötte agyon. A borzalmas tragédia sokkolta az országot, még akkor is, ha sokan tudták: Péter folyamatosan erőszakoskodott a szüleivel, korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott ezért. A 49 éves férfit még a helyszínen letartóztatták, azóta vizsgálják az ügyet. A szeretett színészt ma délelőtt helyezik végső nyugalomra, a temetésen pedig felolvassák többek között Szilágyi István unokájának levelét is – írja a Bors.

A színművész egyetlen unokája, Nándor Brüsszelben él az édesanyjával, ezért nem tud részt venni a temetésen, de valahogy ott akart lenni. Bár a levél tartalmát nem osztották meg a lappal, a szertartáson mindenki hallhatja, ugyanis a temetés nyilvános lesz. Szilágyi István özvegye tegnap még azt mondta, nagyon szeretné, ha a fia is ott lenne a temetésen, és ezért egy kérvényt is benyújtott volna, hiszen jelenleg letartóztatás alatt áll, ám mint kiderült, Pétert hidegen hagyja a dolog… 

Szilágyi István és felesége, Jolika néni (Fotó: Smagpictures.com / Zoltán Nagy)

További nlc. cikkek a tragédiával kapcsolatban:

Exit mobile version