A Szomszédoktól a MasterChef VIP-ig: Gregor Bernadett akkor és most

nlc | 2020. Augusztus 17.
A 48 éves Gregor Bernadett is képes volt arra, amire például Gwen Stefani vagy Jennifer Lopez: az elmúlt két évtizedben szinte alig öregedett.

Gregor Bernadett 1972-ben született Szegeden. Szülei Gregor József Kossuth-díjas operaénekes és Belle Erzsébet tanárnő. 1991-ben debütált a képernyőn, amikor is egy Piroska nevű tinilányt alakított a Szomszédok 107. epizódjában. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1996-ban végzett, majd a következő évtől a Nemzeti Színházhoz szerződött. 2000-től a Pesti Magyar Színház, 2012 óta pedig az Újszínház társulatának tagja. Jelenleg A vörös bestia, A kőszívű ember fiai, a Kék róka, a Fatornyok, a Bizánc, a Csongor és Tünde, a Ricse Ricse Beatrice, valamint A kegyelmesasszony portréja című előadásokban játszik. Művészi munkásságát tavaly Jászai Mari-díjjal ismerték el.

2005-től 2009-ig a Jóban Rosszban sorozatban Szekeres Anett szerepében láthattuk, de feltűnt a 7-es csatorna,  a TV a város szélén, illetve a Tűzvonalban sorozatokban is. Első játékfilmje a 2003-ban forgatott Szent Lőrinc folyó lazacai volt, majd 2006-ban következett a Tibor vagyok, de hódítani akarok. Hogy miért nem szerepel több mozifilmben, arra maga adott magyarázatot nemrégiben: megalázónak találja, hogy 25 éves pályafutással a háta mögött castingokra járjon.

A színésznő négyszer volt férjnél. Első férjéhez, egy tüdőgyógyászhoz még a főiskola idején ment hozzá, majd 23 évesen életet adott első fiának, Bencének. Második férje Gát György producer volt, majd 2004 és 2013 között Somogyi Istvánnal élt házasságban, akitől a kisebbik gyermeke, Álmos született. 2014-ben házasságot kötött Szarvas Attila színművésszel, akitől 2018-ban vált el. A színésznő magánélete mintegy másfél évtizeden át gyakorlatilag a nyilvánosság előtt zajlott, ám ebből elege lett, és úgy másfél éve már nyilatkozik a sajtóban életének ezen részéről, illetve a közösségi médiában sem teregeti ki azt. Nem tudni tehát, van-e jelenleg férfi az életében, ami azonban bizonyos, hogy hatalmas állatbarát, jelenleg is két kutyával, hét macskával és két tengerimalaccal osztja meg az otthonát. 

Nemrégiben versenybe szállt a TV2 MasterChef VIP című műsorának második évadában, ahonnan azonban az első adásban kiesett.

Egykori és frissebb fotóit nézegetve el kell ismerni, hogy Gregor Bernadett is képes volt arra, amire például Jennifer Lopez vagy épp Gwen Stefani, nevezetesen, hogy az elmúlt évtizedekben szinte semmit sem öregedett. A védjegyének számító hosszú, fekete haj és a kleopátrás szemsmink ma is ugyanolyan jól áll neki, mint akkoriban, mikor megismerte az ország.

Gregor Bernadett

Gregor Bernadett 2007-ben (Fotó: Smagpictures.com /Ákos Ványi)

Gregor Bernadett

2009-ben rövid hajjal (Fotó: Smagpictures.com László Szabolcs)

Gregor Bernadett

A színésznő 2010-ben (Fotó: Smagpictures.com!Gábor Rozmanitz)

Gregor Bernadett

A Könnyû erkölcsök című 2011-es előadásban a rózsaszín parókát is bevállalta (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Gregor Bernadett

A Ridikül címû nõi beszélgetõs mûsorban, 2013-ban (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Gregor Bernadett

Cecile szerepében a Herczeg Ferenc Kék róka címû regényébõl készült színmû próbáján a budapesti Újszínházban 2019. október 9-én. (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Gregor Bernadett

A Legyetek jók, ha tudtok című zenés darab bemutatóján, 2019-ben, a Magyar Színházban (Fotó: Smagpictures.com : Piroska Olajos)

Mi lett velük?

Exit mobile version