A gázolás ügyében folytatott nyomozást nemrég lezárták, ez újra felkavarta a gyászoló Hopp Csillát. Ahogy volt párját, L.L. Juniort is, aki sokáig Csillát okolta a balesetért, mára viszont a védelmére kelt, és minden erejével azon van, hogy volt szerelme elkerülje a börtönbüntetést.
„Az ügyészség fog dönteni róla, hogy a rendőrség javaslatára vádat emelnek-e ellene, de Csilla semmiképp sem fog börtönbe kerülni, azt gondolom, méltánytalan és méltatlan lenne hozzá” – nyilatkozta a Story magazinnak Hopp Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor. A zenész azonban szeretne biztosra menni és maga eszközeivel a volt feleségét támogatja. Korábbi ígéretéhez híven az Árva Szülők Alapítvány petíciót indított, hogy Csillát ne ítéljék el, mivel a gondatlan emberölést egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.
„Felkérjük az ügyészséget, hogy gondolja át a történtek súlyát a szülő az anya kínszenvedését méltányolva! Egy anya, aki végignézi gyermeke halálát a kezdettől a végéig, az megkapja a sors legnagyobb büntetését! Ennél nagyobb életre szóló kín nem is létezik! Ebből nincs gyógyulás! Örökké kísért, egy életen át!” – olvasható a petícióban, és sokan arra voltak kíváncsiak, L.L. Junior vajon tényleg aláírja-e. Most a Borsnak nyilatkozott a zenész, és mint elmondta: ő már aláírta, ahogy ígérte és arra kér minden jóérzésű embert, hogy kövesse a példáját. Az énekes ezzel megtette az első lépést afelé, hogy megóvja a nagyobbik gyereke anyját és hogy megegyezzenek Lacika közös felügyeletéről is.
L.L. Junior és Hopp Csilla igyekeznek talpra állni:
- L.L. Junior támogatja a volt feleségét: „Már rég nem okolom és nem is hibáztatom őt”
- Képtelen megbocsájtani magának L. L. Junior exe, 2 éve igyekszik talpra állni Hopp Csilla