Az X-Faktor egykori mentorával készített közös dalt Vastag Csaba

F.C. | 2021. Október 23.
Az Ő legyen című daluk az október 23-i SzerencseSzombat című műsorban debütál.

Új zenei együttműködés gyümölcsével örvendezteti meg a rajongókat Vastag Csaba, aki ezúttal a International Blues Challenge győztesével, az X-Faktor egykori mentorával, Little G Weevilel közösen dolgozott új szerzeményén.

Bluesra váltott Vastag Csaba – MTI Fotó: Kallos Bea

Régóta ismerem már Little G Weevilt, követem a munkásságát, hallgatom a régi és új dalait. A világ egyik legjobb blues zenésze, így amikor megkezdtem az új dalom munkálatait nem volt kérdés, hogy kit kérjek fel a közös munkára. Nagyon örültem, hogy igent mondott” – mesélte Vastag Csaba, aki számára öröm volt a közös munka.

Tisztelem őt, azt, amit és ahogy csinál, ezért nyugodt szívvel adtam szabad kezet a blues mesterének. Így született meg az ’Ő legyen’ című dal. (…) Egy jó együttállású közös munka eredménye ez, amelyet bízom benne, hogy további közös szerzemények követnek majd” – árulta el a 39 éves énekes, aki gyerekkora óta rajong a rock és a blues műfajáért is.

A közös daluk október 23-án este a SzerencseSzombat-ban csendül fel először.

Olvass még Vastag Csabáról az nlc-n!

Exit mobile version