Először szólalt meg a tragédia óta Kóbor János özvegye

F.C. | 2022. Április 07.
Az emberek szeretete segíti a túlélésben Deme Zsókát.

Tizennyolc év töretlen boldogság, két esküvő és egy gyönyörű közös kislány után tavaly december 6-án tragikus véget ért az Omega frontembere, Kóbor János és Deme Zsóka szerelme. Az özvegy ma is nehezen találja a szavakat. Kizárólag a Story magazinnak mesélt a gyászáról.

Kóbor Jánost és Deme Zsókát megannyi közös emlék köti össze (Forrás: TV2 / Mokka – videó)

„Amikor a férjem elment, úgy éreztem, soha nem fogok tudni erről beszélni, és nem hittem, hogy ez valaha is változna. De nem kerülhetem ki. A megismerkedésünk óta a nyilvánosság előtt éltük az életüket, így kötelességemnek érzem, hogy megszólaljak. Mostanra pedig az idő is elérkezett rá. Múlt hét pénteken végső búcsút vettünk tőle” indokolta Kóbor János özvegye, miért csak 4 hónappal a halála után szólalt meg először.

„A hiánya irtózatos sebeket hagyott maga után a szívünkben, lelkünkben. Szó sincs elengedésről. Minden percben, minden órában, minden gondolatunkban itt van, és itt is marad velünk örökre. Köszönöm azt a közel 18 gyönyörű évet, amit együtt tölthettem ezzel a csodálatos emberrel, aki műveivel – nem is akárhogyan – beírta magát a rocktörténelembe, a legnagyobb alkotását pedig itt hagyta nekem, ő Lénácska. (…) Hálás vagyok, hogy én ott lehettem, és foghattam a kezét, amikor elment” – vallotta be a gyászoló Kóbor Zsóka.

Elmondása szerint azóta is mérhetetlen szeretet övezi őket, ez segíti a túlélésben. „Mert most nem megéljük, hanem túléljük a napokat” – tette hozzá.

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Kóbor Jánosra emlékezünk:

Exit mobile version