Zalatnay Sarolta: „Akármennyire is pozitív ember vagyok, néha én is elgondolkodom, hogy mi lesz, ha vége lesz”

T. D. | 2022. Április 21.
Nem fél a haláltól az énekesnő.

Zalatnay Saroltát a koronavírusban elvesztett barátai miatti gyász gondolkodtatta el azon, mi lesz, ha vége lesz. Cini sokáig úgy volt vele, örökké fog élni, de most megváltozott a véleménye.

Fotó: Smagpictures

Akármennyire is pozitív ember vagyok, néha én is elgondolkodom, hogy mi lesz, ha vége lesz. Szerencsére én a koronavírus két évét nagyon jól »megúsztam«”. Még beteg sem voltam. A színpad és a közönség egyszerűen nem tud beteggé tenni, de az idő múlását sajnos nem tudom megállítani. Azt hittem, örökké fiatalok maradunk és mindvégig bármire képesek leszünk, amíg világ a világ. Sokszor úgy érezzük, hogy teljesen felesleges aggódni a jövőn, mert miénk az egész világ, na, ez az, amit mára már én is másképpen látok” – mondta a Borsnak az énekesnő. 

A 74 éves Cini elmondása szerint nem fél a haláltól, de azért már elgondolkozott azon, hogy mi várja az út végén. 

„Természetesen gondolkodtam már azon is, miként szeretnék majd távozni. A koporsó az teljes mértékben kizárt, nem akarok koporsóba kerülni! Klausztrofóbiás is vagyok és valljuk be, az egy zárt fadoboz… A hamvasztás gondolata sem tetszik, de azért jóval »barátságosabb«, mint az előző. Ha mindenképp menni kell, akkor inkább úgy tenném, mint drága Kóbor János, akit ugye a Balatonba szórtak. Az annyira szabad, annyira megnyugtató… Semmi bezártság, csak eggyé válik a természettel” – zárta szavait. 

Exit mobile version