nlc.hu
TV-sztárok
Zalatnay Sarolta megosztotta gondolatait

Zalatnay Sarolta: „Nem az a gond, hogy félek az öregségtől, mert már késő lenne félni, hanem rosszul érint”

Az énekesnő több félelméről is mesélt.

Zalatnay Sarolta nem olyan régen mesélt először arról, hogy milyen hamar elveszítette édesapját, aki rákban hunyt el. Az énekesnő hetek óta küzd a múltból előtörő gyásszal, miközben nem olyan régen azt is elmondta, nyilván az is aggasztja, neki vajon mennyi ideje van még

Zalatnay Sarolta

Fotó: TV2

Cini most a Nők Lapjának adott egy őszinte interjút, melyben több belső szorongásáról is szó esett. 

„Úgy indítottam az életben, hogy mindenben szerettem volna kitűnni: szerepben, öltözékben, hangzásban, valami igazán polgárpukkasztót akartam csinálni, és tegyük hozzá, ez még jól is állt. De meddig? Mondjuk, negyven-ötven éves koromig. (…) Belülről még engem is hajt minden, főleg a színpadon. De azért néha az jut eszembe, vajon ez nem ciki-e már. Tényleg ugyanolyan formában tudok színpadra állni, mint régen? Közben nem szeretek túlzottan meggondolt lenni, mert az nem én vagyok. Még hetvenévesen sem szeretném túlgondolni az egészet. Persze a szervezet jelez: el kell menni dokihoz, és az orvosok mindig találnak valamit, juszt is. De azért boldog vagyok, amikor az utcán megismernek. Néha meg az jár a fejemben, hogy úristen, most mit néznek rajtam: engem vagy azt a kis fölösleget? Kicsit másképp élem már meg, ha felismernek, tudod?” – mesélte az énekesnő, aki ezt követően azt fejtegette, mennyit változott a szakma karrierje kezdete óta, ugyanis akkor a fellépők és a közönség között sokkal erősebb volt a kötelék, mint most. 

Mint mondja, elégedett a pályafutásával és a mai napig boldoggá teszi az éneklés, ám az idő múlása egyre jobban szorongatja. „A sikert ma is átélhetem a fellépéseken, de már hetvenöt éves vagyok. A mai napig izgulok fellépés előtt, a lámpaláz természetes. Imádkozom, hogy Istenem, angyalok, segítsetek, anyukám, apukám, segítsetek a másik oldalról, hogy minden úgy sikerüljön, mert jót akarok. Éneklés után állva tapsol a közönség. De még így is mindig azt kérdezem, hogy, ugye, jó vagyok. Hatszázötven-valahány dalom van, és ennyi önbizalmam. Nem az a gond, hogy félek az öregségtől, mert már késő lenne félni, hanem rosszul érint, amikor egyszer csak egy mennykő belecsap a drága Balázs Fecóba… Vagy a korosztályomból Somlóba, Benkőbe… Ez a generáció szépen megy el sorban. Szerintem nincs olyan közöttünk, aki ne gondolná azt: a francba, mikor jön el az a pillanat, hogy én vagyok a következő? Az, hogy empatikusak vagyunk, még inkább előhozza az ilyen érzéseket. Hiába a siker, utána hazamegyek, becsukom az ajtót, ülök az aszalnál, és azt mondom, a kutya úristenit!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top