Sugár Ágnesre 49 évesen talált rá a szerelem, 10 éve boldog házasságban él a bemondónő

V.B.T. | 2022. Április 21.
Jó ideje eltűnt a televízió képernyőjéről Sugár Ágnes, de a mai napig sokan emlékeznek rá.

Sugár Ágnes 1987-ben a Magyar Rádió Belpolitikai Rovatánál kezdte pályafutását, de dolgozott a Magyar Televíziónál, az MTV2-nél, valamint az 1997-ben induló TV2 reggeli műsorában is. 2012-ben házasodott össze Arató Andrással, a Klubrádió tulajdonosával, akivel azóta is boldog kapcsolatban élnek. 49 évesen élte meg a nagy szerelmet a tévés, erről mesélt most a BEST magazinnak

„2002-ben dolgoztam a Klubrádióban, az Illúziók nélkül című műsornak voltam a műsorvezetője. Innen volt a szakmai ismeretségünk. Három hónap után, miután visszamentem a televízióba dolgozni, eljöttem a rádióból, majd amikor évekkel később újból találkoztunk Andrissal, ő nem is emlékezett rám. Meghívott a fotókiállítására, a lányommal és az édesapjával mentem oda, majd újból egy évig nem találkoztunk. Végül 2012-ben, egy színházi előadáson hozott össze véglegesen a sors minket. Mellém ült a nézőtéren. (…) Én nagyon jól elvoltam 49 éves koromig a bőrömben, sose gondoltam, hogy a férjhezmeneteltől lenne teljes az életem. Nem voltak ilyen típusú hiányérzeteim, nem volt bennem ilyen vágyakozás. Egyszer csak jött, és nagyon jó, hogy jött. Andris nagyon jó fej, nagyon jó humora és nagyon nagy szíve van. Mindjárt elsírom magam…” – zárta szavait a most szerkesztő-műsorvezetőként dolgozó Sugár Ágnes.

BEST magazin

Exit mobile version