Ez a 30 fontos cipő Katalin hercegné gyerekeinek a kedvence

B.E. | 2022. Június 19.
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy csak azért mert megteheti, nem vásárol méregdrága ruhákat a gyerekeinek. Sőt, van egy cipő a családban, amit már hat éve hordanak a gyerekei.

Vilmos herceg felesége előszeretettel öltözteti gyerekeit olyan ruhákba, amelyeket sok-sok évtizedekkel korábban Vilmos, vagy Harry herceg viselt. De arra is figyel, hogy elpakolja a nagyobb csemeték kardigánjait, kabátjait, vagy éppen cipőit, hogy azokat megörököljék a kisebbek. Sarolta például többször viselte azt a kék kardigánt, amit még az elsőszülött Györgynek vittek a szülők.

György és Sarolta egyforma kardigánban (fotó: Profimedia)

Most pedig egy olyan cipőt fedeztünk fel Lajos herceg lábán, amit 2018-ban György herceg, 2019-ben pedig Sarolta viselt. A Hampton Canvas márka sötét kék, fűző nélküli cipőjét bárki megvásárolhatja. A jelenleg is kapható lábbeli ára 30 font, vagyis kb. 13900 forint.  

György herceg a kék cipőben 2018-ban, és húga sarolta 2019-ben (fotó: Profimedia)

A mostani friss fotó Vilmos hercegről és a három gyermekéről, Apák napja apropóján került fel a család hivatalos Instagram-oldalára. Az eddig nem látott felvételt egy amatőr fotós készítette tavaly ősszel Jordániában.

A friss fotó Apák napján került fel az Instagramra. Lajoson az a bizonyos kék cipő (fotó: Duke and Duchess of Cambridge /Instagram)

Erről a nyaralásról már láthattunk egy képet, ami a család tavalyi karácsonyi lapjába került. Vélhetőleg ez a cipő több méretben is ott sorakozik a családi gardróbban, ugyanis a karácsonyi lapon látható, hogy Sarolta is ezt viseli.

Ez a fotó is Jordániában készült a családról. Sarolta és Lajos egyforma cipőben (fotó: Profimedia)

Vilmos herceg egyébként jövő héten ünnepli a 40. születésnapját, a nyár hátralévő részében pedig a család költözését menedzseli majd feleségével, ugyanis a hírek szerint Windsorba teszik át a székhelyüket. 

Exit mobile version