Koltai Róbert és párja: Nemcsak otthon, de a munkában is kiegészítjük egymást

Á.K. | 2022. Október 06.
Szerelmükről vallott Koltai Róbert és Gaál Ildikó.

Egy színdarab kapcsán ismerkedett meg Koltai Róbert és Gaál Ildikó. A nő özvegy volt, néhai férje, Mucsi Sándor kapcsán ismerte a színészt, ám kapcsolatuk azután kezdődött, hogy Ildikó megnézte a Végállomás című darabot, Koltai Róberttel a főszerepben.

Gaál Ildikó és Koltai Róbert hat éve alkot egy párt (Fotó Birton Szabolcs, Central)

„A születésnapom reggelén azonban annyira megörültem, hogy láttam, éppen abban a darabban játszik, amire kíváncsi vagyok – hisz korábban az Új Színháznak én is feldolgoztam ezt a darabot” – árulta el Ildikó a Blikknek.

A rendezőnő régóta kereste „női aggyal”, hogyan működnek a férfiak rezgései, és úgy érezte, ez a darab választ adott erre.

„2016 gyönyörű nyarán elhívtam Ildikót beszélgetni, onnantól felgyorsultak az események. Akkor kerültünk igazán közel egymáshoz, és ez azóta is tart. Nemcsak otthon, de a munkában is kiegészítjük egymást, hiszen rendszeresen dolgozunk együtt, a közös munka pedig nagyon jól működik, bár néha azért akadnak szakmai viták” – tette hozzá Koltai.

Exit mobile version