Lagzi Lajcsival tér vissza a Dáridó a képernyőre szilveszter napján

T. D. | 2022. December 29.
25 éve került adásba az első Dáridó a TV2 műsorán, ebből az alkalomból a legszebb pillanatokat idézi fel a Zenebutik szilveszter napján. A színes ünnepi programok már délelőtt elkezdődnek: hatórás élő kívánságműsorral várja nézőit a csatorna.

Hatórás élő kívánságműsorral jelentkezik idén szilveszterkor a Zenebutik csatorna. A műsorvezetők már délelőtt 10 órától telefonon fogadják a nézők újévi jókívánságait és a köszöntőket.

A rekordhosszúságú élő kívánságműsor házigazdái az első három órában Jolly és kedvese, Szuperák Barbara lesznek, míg délután Sári Évi és „DredBíró Zsolti várja a nézőket. Mint minden szilveszterkor, idén is a Zenebutik csatorna sztárjai lesznek az élő műsor vendégei 10 és 16 óra között. Az idei szilveszteri műsorfolyam több szempontból is különleges lesz, hiszen 25 éve került adásba az első Dáridó a TV2-n. Ebből az alkalomból „Dáridó 25” címmel 16 órától éjfélig a nagy sikerű műsor legszebb pillanatait idézik fel, valamint új felvételeket is láthatnak a nézők.

Galambos Lajos (Fotó: Olajos Piroska)

Többek között Csonka PiciZalatnay CiniCsepregi Éva szórakoztatja majd a közönséget, de a Fekete VonatMárió, a harmonikás, Auguszt BárióMatyi és a hegedűs és persze a házigazda Galambos Lajos is felel a jó hangulatért a csatornán 16 órától egészen éjfélig.

Január elsején a tragikus sorsú Zámbó Jimmyre emlékezik a Zenebutik halálának évfordulóján. 11:20-tól Peter Srámek műsorában felcsendülnek a legendás énekes dalai, majd 14:15-től a róla szóló emlékműsort vetíti a csatorna.

(via)

Exit mobile version