Geszti Péter Wolf Katiról: „Tudom, milyen úgynevezett gyereksztárnak lenni”

S.D.V. | 2023. Szeptember 06.
Az Adom a napom házigazdája hosszan kifejtette a véleményét a kolléganőjéről.

Wolf Kati neve igazán 2010-ben, az X-Faktorral robbant be a köztudatba, ahol a mentorszékben Geszti Péter is helyet foglalt. A 48 éves énekesnő a hetedik élő show-ban búcsúzott, amikor Geszti Péter miatt döntetlen helyzet alakult ki, a nézők pedig végül az énekesnőt küldték haza. A szöveggyáros a mai napig úgy gondolja, hogy akkor jó döntést hozott.

Wolf Kati (Fotó: Boldog Ati)

„Higgyék el, én tudom, milyen úgynevezett gyereksztárnak lenni. És, ha akarják, egy forintért megmondom. Félretéve a tréfát, mai vendégemet azért kértem meg, hogy adja nekem a napját, mert kettőnk sorsa valahogy több ponton összefonódott, ő is az édesapján keresztül került még kiskorában a showbusiness-be. Mindkettőnk életében nagyon fontos szerepet játszik a zene, és a nagy rendező úgy intézte, hogy mi ketten találkozzunk is, mégpedig egy zenei tehetségkutató műsorban. Én a zsűriben ültem, szigorú mentorként kellett döntenem a versenyzők sorsáról, ő pedig egyszer csak ott termett előttünk, és szépen menetelt előre.

Valami azonban akkor és ott szerintem hiányzott belőle, így nekem jutott a hálátlan szerep, hogy elbúcsúztassam a versenytől.

De éreztem, hogy nem lehet leírni sem, így le sem ment a stáblista, amikor felajánlottam neki, hogy írok neki a dalt. Ez lett a Szerelem, miért múlsz, amit talán senki sem tudott volna elénekelni úgy, ahogy ő. Aztán egy időre külföldre költözött a családjával, a férjével pedig elmúlt az a bizonyos szerelem. Hol tart most az élete? Mi van vele és hogy telik egy napja? Ma Wolf Kati adta a napját és most itt van velünk” – mondta Katiról az nlc-nek Geszti Péter.

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan tölti egy napját Wolf Kati, kövesd élőben az Adom a napom mai epizódját itt is, az nlc oldalán, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót.

Exit mobile version