Molnár Ferenc Caramelt húsz éve ismerte meg az ország a Megasztárban. Az énekest egyből a szívébe zárta a közönség, de ahogy illik, végig járta a szamárlétrát. Ma már telt házas koncerteket ad az Arénában, de nemrég rájött, annak is megvan a szépsége, ha valaki egy falunapon lép fel, sőt a legtöbb előadóval ellentétben ő kifejezetten szereti ezeket.
Az énekesnek nem csak e tekintetben van helyén a szíve. Az elmúlt időszakban rengeteg támadás érte Azahriah-t, aki idén háromszor fogja megtölteni az Arénát és az emberek bolondulnak a zenéjéért. A régi motoros sztárok ezt egyáltalán nem tudják hova tenni és kevesen vannak, akik a támogatásukat fejezik ki. Caramel a Romaversitas Alapítvány podcast műsorában beszélt erről a jelenségről.
„Százszor inkább Azahriah, meg DESH, mint most nem akarok neveket mondani, de inkább őket lássam a csúcson, mint bárki mást. Mert ők legalább szólnak valamiről és egy olyan dolgot fogalmaznak meg, amit nagyon sok ember érez. Én azt látom, hogy az egész popszakma annyira kivan, annyira nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni… Valahol szomorú is, valahol kicsit vicces látni, hogy mennyire értetlenül állnak az egész előtt és belezakkannak.”
Az énekes hozzátette, az a szép ezeknek a fiatal tehetségesnek a történetükben, hogy őket nem “legyártották”, hanem maguknak taposták ki ezt az utat.