Zalatnay Sarolta így emlékszik a börtönéveire

S.D.V. | 2024. Január 23.
Az énekesnő 2004 és 2006 között volt bezárva, ennek idén novemberben lesz a 20. évfordulója.

Zalatnay Saroltát 2004-ben csalás bűntette miatt jogerősen 3 évi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a budapesti Fővárosi Bíróság. Végül az eredetileg kirótt 3 év helyett 2 évvel a börtönbe vonulása után szabadult. Az énekesnőnek a börtönben töltött időszakáról Zalatnay-dosszié: Levelek a börtönből címmel jelent meg könyv, amelynek az egyik szerzője a bűnnel kapcsolatos eseményeket követte végig, míg a másik a bűnhődő Cinit mutatta be leveleken és a börtönlátogatásokon keresztül. A Metropol ennek kapcsán megkérdezte az előadót, emlékszik-e olyan rács mögött töltött napra, amikor jót nevetett.

„Szerintem a fiúknál gyakrabban, de nálunk is előfordult, hogy a cellákat a szokottnál is alaposabban átvizsgálták. Én tudni sem akartam, hogy ilyenkor mit keresnek, és persze nálam soha nem is találtak semmi oda nem illőt, de azért voltak elképzeléseim. A lényeg, hogy az egyik ilyen napon keresőkutya is csatlakozott az őrök csapatához. Amikor az én cellámhoz értek, a kutya izgatott lett, csóvált, és húzta a gazdáját az ágyam felé. Persze hogy megrémültem… Egyenesen bekúszott az ágy alá, és az istennek sem akart előjönni. Végül az őr előszedte azt a teniszlabdát, amit a lányom küldött be, hogy legalább valami legyen velem, ami a kutyáinkra emlékeztet. Na ekkor kitört belőlem a felszabadult, megkönnyebbült, őszinte nevetés, ami átragadt az őrökre is. Ma is sírva röhögök, ha ez eszembe jut!”mesélte a lapnak az énekesnő.

Zalatnay Sarolta (Fotó: Olajos Piroska)

Exit mobile version