Szulák Andrea megérezte, hogy az édesanyja elhunyt

S.D.V. | 2024. Március 06.
Éppen a színpadon állt a Funny Girl címszerepében a Budapesti Operettszínházban.

Szulák Andrea nem tudott ott lenni szeretett szülője utolsó óráiban. Mint mondja, egy különös érzés fogta el a színpadon, melyet a mai napig nem tud megmagyarázni. „Azt mondták, hogy anyu nem biztos, hogy megvár, ha az előadás után visszamegyünk a kórházba, ezért ha úgy gondolom, most búcsúzzak el tőle. Én pedig úgy döntöttem, hogy akkor elbúcsúzok tőle most, mert az a kilencszáz ember, aki megvette aznap estére a jegyet, nem kíváncsi az én magándrámámra” – emlékezett vissza a Klubrádió YouTube-műsorában Szulák Andrea, aki reméli, hogy még találkozhat az édesanyjával. 

„Az előadás közben volt egy pillanat, amit nem teljesen tudok felidézni, de a Margitai Ági arcára pontosan emlékszem, aki rám nézett és a szemével azt kérdezte, mi van? Valószínűleg az volt az a pillanat, amikor a testből a lélek eltávozott, mert előadás után hívtam a kórházat és mondták, hogy anyám elment” – nyilatkozta a színésznő.

Szulák Andrea (Fotó: Olajos Piroska)

Művész múlt

A Máté Péter-díjas énekesnő édesanyja hajdanán szintén énekes volt, viszont a karrierjét lánya születése előtt befejezettnek nyilvánította. „De a zene folyamatosan napirenden volt nálunk. Kamaszként rám is hatott a popzene, rátaláltam a példaképeimre” – mesélte korábban a Story magazinnak Szulák Andrea.

Exit mobile version