A francia elegancia jegyében készül Orosz Barbara és férje badacsonyi álomotthona

F. B. | 2024. Március 26.
A műsorvezetőnő épülő otthonában kétségtelen, hogy jelen lesz az elegancia és a csodás panoráma!

Orosz Barbara és francia származású férje jelenleg távkapcsolatban élnek, azonban pár éven belül már azt tervezik, hogy Magyarországon fognak letelepedni. A pár a budapesti bázisuk mellett a Badacsonyban is talált már maguknak egy tökéletes otthont, amelynek felújítását már el is kezdték. 

Fotó: Trenka Attila

„Igen, többet vagyunk külön, mint együtt, de mi ezt vállaltuk. Eddig is kétlaki életet éltünk, és ezután is azt fogunk. Mi több, ha lejár Flor kiküldetése, akkor is több bázisunk lesz. Nem kérdés, ha tehetnénk, minden szabad percünket együtt töltenénk. De mi annak is örülünk, hogy minden hónapban láthatjuk egymást élőben is, nem csak az esti videóhívásokban. Egyébként mindig tudjuk, merre jár a másik, mit csinál éppen. Az pedig mindig rettentő izgalmas, hogy mely ország mely városában lesz a következő ’randink’.” – árulta el korábban a műsorvezetőnő.

Barbara férje egyébként imádja Magyarországot, épp úgy, ahogy a műsorvezetőnő Franciaországért rajong. Sőt, Flor a magyar kultúrát és az itthoni építészetet is kedveli, a Badacsony pedig mindkettőjük számára egy közös nevező volt. 

„Flor Franciaországban olvasott róla, hogy a Badacsony egy ékszerdoboz nálunk és amikor ott jártunk, mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy budapesti otthonuk mellett itt akarunk majd élni.” – nyilatkozta Barbi a Bors magazinnak. 

Elegáns francia hangulat

Barbi azt is elárulta, hogy férje sok mindent rábízott a berendezések kapcsán. 

Mivel állandóan forródróton vagyunk, mindent megbeszélünk, a döntéseket együtt hozzuk meg… Nagyon jó érzés, hogy rengeteg olyan berendezési eszközünk van, ami emlék, amit köthetünk valakihez. Ezen felül van Franciaországban néhány kedvenc piacunk is, ahol már rengeteget vásároltunk és még fogunk is, ha összeköltözünk, teherautóval fogjuk hazaszállítani ezeket.

Exit mobile version