Házasság első látásra: erős balhéig jutottak Bogiék

CS.Á. | 2024. Március 26.
Nem úgy tűnik, hogy a műsor túl könnyű happy endet tartogatna Bogi és Geri számára: erős szóváltásba keveredtek.

Eddig sem voltak kínos percektől mentesek a Házasság első látásra epizódjai, különösen igaz ez Bogi és Geri párosára. A lány már az esküvőn sem volt túlzottan lelkes, majd kiakadt a nászúton, amiért Geri “összefekszi az egész ágyat”. A feszültség úgy tűnik, hogy tovább nő közöttük, ezúttal a csend okozott problémát. Majd nemsokára kiderült, hogy van még más baj is.

A vita azzal kezdődött, hogy Bogi szerette volna egyetlen percig csöndben csodálni a panorámát, de hiába kérte Gerit, a srác nem igazán tudott mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy nem beszélhet. Innen aztán már szinte csak másodpercekbe telt, hogy eljussanak komolyabb témákhoz is. Úgy tűnik, egész egyszerűen elbeszélnek egymás mellett: Gerinek az a gondja, hogy nem találja a kapcsolódást, például elmondta neki Bogi, hogy szokott írni, de nem mutatta meg egyik írását sem még neki. Boginak pedig nem fér a fejébe, miért neki kellene magától mutogatnia ezeket, miért nem kéri meg erre a másik, ha valóban érdeklődik.

Az biztos, hogy egymás megértése nem az erősségük: teljesen elbeszélnek egymás mellett. De vajon hány napos ismeretség után nem túl korai egy párterapeuta segítségét kérni a kommunikációban…?

Exit mobile version