A Trónok harca fellendíti Dubrovnikot

nlc | 2015. Április 07.
Dubrovniknak igazán jót tesz, hogy helyet adhat a Trónok harca forgatásának. Rengeteg munkahely jött létre, fellendült a filmipar és az idegenforgalom is.

Az Adriai-tenger partján fekvő festői város, Dubrovnik polgármestere arra számít, hogy a Trónok harca című televíziós sorozat forgatása miatt éppúgy nő majd a helyi turizmus, mint Új-Zélandon, ahol a Gyűrűk Urát készítették. “Dubrovnik idegenforgalma az utóbbi időben évente tíz százalékkal nőtt, és a fellendülésnek legalább fele részben a Trónok harca az oka” – mondta Andro Vlahusic, a város polgármestere.

Fotó: BuzzFeed

A tengerparti település nevezetességei iránt érdeklődő turistákon kívül egy új látogatóréteg kifejezetten azért érkezik, mert a Trónok harca forgatási helyszíneit akarja megtekinteni.

A George R. R. Martin regényfolyamából forgatott fantáziaszériának hatalmas a rajongótábora. A sorozat ötödik évadának sugárzása április 12-én kezdődik több mint 170 országban, így Magyarországon is. A történet jeleneteit Dubrovnikon kívül spanyol és észak-írországi helyszíneken vették fel.

A sorozat több ezer munkahelyet teremtett Dubrovnikban főleg statiszták számára, de helyi filmes stábtagok is munkához jutottak, és az idegenforgalmi vállalkozások számára is jövedelmező lett a produkció. Bár a filmesek mindössze 14 millió dollárt költöttek a helyi forgatásra, Dubrovnik máris újabb filmes produkciókat vonzott, és a város azt tervezi, hogy létrehoz egy Trónok harca témaparkot.

 

Exit mobile version