Négy oroszlán szökött meg egy nemzeti parkból

nlc | 2017. Július 10.
A dél-afrikai Kruger Nemzeti Park lakói vasárnap éjjel indultak útnak, a vadőrök nagy erőkkel keresik a szökevényeket.

A Kruger Nemzeti Park által kiadott közlemény szerint a hím oroszlánokat utoljára a közeli Matsulu nevű faluban látták. Mivel a környéken sok kisebb település és állattenyésztéssel foglalkozó gazdaság is található, a helyieknek fokozottan tartaniuk kell a ragadozók támadásától.

Képünk illusztráció (Fotó: Tumblr)

Idén májusban öt másik oroszlán kísérelt meg szökést, a park vadőreinek azonban sikerült befogni őket.

Két évvel ezelőtt pedig szintén a park egyik oroszlánja, egy Sylvester nevű példány bújt át a villanypásztor alatt. Sylvester három héten keresztül pusztított a környék bárányai között, míg a vadőrök alvás közben el nem kapták.

Exit mobile version