Csaltak a biztonsági őrök az új reptéri buszokon

nlc | 2017. Szeptember 01.
Az egyszer már eladott, de végül nem érvényesített jegyeket újra eladták a biztonsági őrök a 100E jelzésű, reptérre tartó és onnan érkező buszokon Budapesten. A csalásban részt vevő érintettek már nem dolgoznak a járatokon.

A vizes vb idején bevezetett reptéri buszokon a biztonsági őrök a járművön összeszedett, korábban eladott (900 forintos) jegyeket adták el újra az utasoknak – informálta egy olvasó az Indexet. 

A csalással kapcsolatban a lap megkereste a BKK-t, ahol elmondták, hogy a Deák teret és a Liszt Ferenc Repülőteret összekötő járatokra felszálló utasok számára jegyet értékesítő biztonsági személyzet nem a BKK alkalmazásában áll, őket egy alvállalkozón keresztül foglalkoztatják. A feltárt szabálytalanságok miatt pedig három munkavállalót már el is bocsátott az alvállalkozó.

A BKK közölte, mindent elkövet, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő a jövőben. A repülőtéri autóbuszokon szúrópróbaszerűen próbavásárlók végeznek ellenőrzést az őröknél, illetve napi több alkalommal megbízott főellenőrök is ellenőrzik az őrök munkáját az utasok jegyének visszaellenőrzésével. 

Az esetet a BKK belső ellenőrzési rendszere derítette fel, nem az utasok panaszaiból értesültek róla.

 

Exit mobile version