Ebben a mesebeli kunyhóban mi is szívesen eltöltenénk pár napot

Szántó Eszter | 2017. November 07.
Romantikus hangulatú kunyhót épített az erdő közepén a pár.

A Montanában élő fotós, Alla Ponomareva és férje, Garret egy nap fogták magukat, és építeni kezdtek maguknak egy apró kunyhót az erdőben. A folyamat összesen három hétig tartott, és mindössze 700 dollárba, vagyis körülbelül 190.000 forintba került ez a projekt.

Forrás: Alla Ponomareva

A régi építkezésekből megmaradt anyagokkal összetákolt kunyhó nagyon apró, mindössze 7,5 négyzetméter, de annál barátságosabb és hangulatosabb.

Forrás: Alla Ponomareva

A napelemmel felszerelt házikó egyik üveges oldala kinyitható, így akár a lábunkat az ágyból lógatva is a verandán csücsülhetünk és gyönyörködhetünk a tájban.

Forrás: Alla Ponomareva

Az építményben egy dupla ágyon kívül tulajdonképpen nem sok minden fér el, de mivel Ponomareváék háza közel van, nem okoz akkora kellemetlenséget például a fürdőszoba hiánya. 

Forrás: Alla Ponomareva

A veranda majdnem akkora, mint a ház maga, ha nem nagyobb.

Forrás: Alla Ponomareva

Az építmény – stílszerűen – farönkökön áll. 

Forrás: Alla Ponomareva

Az ajtóhoz való feljutás is lépcsőkké tákolt farönkökön lehetséges.

Forrás: Alla Ponomareva

Minden oldaláról imádjuk.

Forrás: Alla Ponomareva

Az ágyak mellett néhány edény és fontos használati eszköz kapott helyet.

Forrás: Alla Ponomareva

A két szimpla ágyat akár össze is lehet tolni, és összebújva romantikázni az erdő közepén.

Forrás: Alla Ponomareva

Szó szerint karnyújtásnyira van a természet.

Forrás: Alla Ponomareva

Ami, meg kell hogy mondjuk, eléggé hívogató.

Forrás: Alla Ponomareva

Bárcsak mi lennénk most ezek a függőágyban lazító emberek. 

Forrás: Alla Ponomareva

Éjszaka is csodás lehet a hangulat itt. Irigykedünk is rendesen!

Popsugar

Exit mobile version