Egyre fogynak, de ettől még gyönyörűek az esőerdők, mutatjuk is

nlc | 2018. Május 26.
Dzsungelt (legalább) egyszer az életben látnod kell a saját szemeddel, érezned kell a párát a saját bőrödön, hallanod kell, ahogy a temérdek állat hangja beleszáll a sustorgó levelek neszébe.

Azt írja a Wikipédia, hogy: Esőerdőknek az erősen csapadékos (1500–10 000 mm/év) éghajlaton növő erdőtársulásokat nevezzük. A csapadékos, meleg és viszonylag állandó időjárás mellett, különösen az Egyenlítőhöz közel, az élőlények rendkívüli sokfélesége alakult ki. Ez a rovar-, madár- és fafajok hatalmas számában is megmutatkozik.

A szócikk megjegyzi, hogy az esőerdők területe zsugorodik a túlzott fakitermelés és a mezőgazdasági használat miatt, és hogy a kihasznált területek nagyon nehezen állnak helyre. Az esőerdők megmentésével egy sornyi nemzetközi civil társulás és szervezet foglalkozik, és vannak sikeres egyéni akciók is, tavaly júniusban például mi is írtunk arról a párról, amelynek tagjai Indiában saját maguk majd 26 éve ültetnek egy 300 hektáron ledózerolt területet, ahol már 200 veszélyeztetett állat- és növényfaj él, köztük például bengáli tigrisek és ázsiai elefántok is. Ez az SAI Sanctuary. 

Szintén tavaly írtunk Sebastiao Salgado fényképészről, aki 15 éve egy lepusztított területet kezdett gondozni Brazíliában, ma pedig majd kétmillió fa áll ott. Ez az Institutio Terra, ahova kétszáz fajt telepítettek be úgy, hogy egy idő után emberi beavatkozás nélkül is életben maradjon és sűrűsödjön az erdő. Salgadót elnézve – akiről A Föld sója címmel forgatott filmet fia és Wim Wenders 2014-ben – leírhatatlan öröm lehet, ahogy az ember az általa ültetett erdőben sétálgat. A fotós elmondta: nem az volt az igazi győzelem, amikor visszaültették a fákat, hanem amikor a táj elkezdett erőre kapni, visszatértek az állatok, apránként a folyók, és szép lassan elkezdett megváltozni a vidék klímája is.

 Jelen írás a továbbiakban nem a gondozásra koncentrál. Kíváncsiak voltunk, hogy mit látunk az Instagramon, ha rákeresünk a rainforest címkére. Ömlött a sok találat (több mint másfél millió), van köztük felhívás az esőerdők védelmére, hirdetések, modellek, kávé és egy lány, aki az esőerdő neszére ébredt. Vele kezdjük: 

És akkor a többiek, ömlesztve: 

Peru: 

Bali, Ubud, egy kávé- és teaültetvény: 

Valahol Szingapúrban: 

Cumaca-vízesés: 

Azt mondja, orosz modell: 

Brekeke, Dél-Amerika: 

Ecuador: 

Exit mobile version