Nyitott ajtóval száguldott a székesfehérvári vonat

nlc | 2018. Július 31.
Most az egyik átjáró ajtó volt nyitva, miközben a járat egyes szakaszokon több mint százzal robogott. Állítólag a kalauz indulás előtt bezárta az ajtót.

Nyitott ajtóval közlekedett egy vonat a Déli pályaudvar és Székesfehérvár között. Bár a vonaton kevesen utaztak, és az ajtónál nem állt senki, ilyen esetben könnyen baj történhet – számolt be a Tények.

Az utas által rögzített videón az látszik, hogy a vonat első kocsijának az elválasztó ajtaja van nyitva, amely közvetlenül a mozdony mögött volt.

A szerelvény több mint 10 percig robogott nyitott ajtóval, volt olyan szakasz, amikor több mint százzal ment a vonat.

A MÁV az eset kapcsán azt közölte: indulás előtt a jegyvizsgálónak kell ellenőriznie, hogy zárva vannak-e az ajtók. Ezt most is megtette a kalauz, és mindent rendben talált. Csak akkor vette észre a nyitott homlokajtót, amikor a jegyeket ellenőrizte, ezért újra bezárta az átjárót.

A vasúttársaság kivizsgálja, hogy miért nyílt ki az átjáró.

Exit mobile version