Széttrollkodta az akadékoskodó utast a légiutas-kísérő – fotó

Sipos Márta | 2018. November 12.
Ablak melletti ülést akart, megkapta.

Az év egyik legbizarrabb repülőgépes sztorijával állt elő egy japán Twitter-felhasználó. Elmondása szerint a járaton, amelyen utazott, az egyik utas az út közepén kérte meg az egyik légiutas-kísérőt, hogy ültesse át egy ablak melletti ülésre. A jelek szerint a jegyvásárlásnál nem volt egészen egyértelmű, hogy az ő ülése mellett nincs ablak. A szóban forgó légiutas-kísérő igazi troll lehet, néhány percen belül ugyanis az alábbi megoldással állt elő:

Twitter

Twitter

Ahogy a képeken is látszik, a stewardess egyszerűen rajzolt egy ablakot, majd a férfi mellé ragasztotta a falra. Sajnos a posztból nem derül ki, melyik légitársaság gépén történt az eset, pedig nagyon kíváncsiak lennénk, hol figyelnek ennyire az utasok igényeire!

(Sora News 24)

Exit mobile version