20 éve nem látott erejű földrengés rázta meg Görögország fővárosát

nlc | 2019. Július 19.
A földmozgás a fővárost és környékét is érintette, több helyen megszűnt az áramellátás és a telefonkapcsolat is.

Péntek délután több mint 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Görögország egy részét, 22 kilométerre észak-nyugatra Athéntól – írja a BBC weboldala. Szeizmológus szakértők szerint az epicentrum 13 kilométerrel a föld felszíne alatt található, csak a földrajzi közelség miatt volt érezhető a rengés.

A portál értesülései szerint a rengés körülbelül 15 másodpercig tartott, a fővárosi lakók közül sokan az utcára szaladtak, különösen a magasabb épületekből. Számos utórezgést is érezni lehetett, a BBC információi szerint ennek ellenére komolyabb sérülésekről nem érkezett jelentés. Egy turista könnyebben megsérült, amikor egy épületről leszakadó vakolatdarabok eltalálták, egy üresen álló épület pedig összeomlott.

Athén belvárosában az utcán várakoztak az emberek a földrengést követően (Fotó: Eurokinissi/AFP)

A tűzoltókat viszont több helyre riasztották, több esetben liftekbe ragadt embereket kellett kimenteni. A földrengés miatt több helyen áramkimaradást észleltek, de egyes helyeken a telefon-összeköttetés is megszakadt. Egy görög twitterező az alábbi rövid videón mutatta meg, hogy nézett ki a földmozgás egy lakásba felszerelt kamerán keresztül.

Eftimiosz Lekkasz, a görög földrengésvédelmi ügynökség vezetője nyugalomra intette a lakosságot: „Nincs ok az aggodalomra, a főváros épületei jóval erősebb földrengést is kibírnának” – jelentette ki a szakember.

A földrengés az első, amelyet 1999. szeptembere óta észleltek Athén környékén. Akkor egy, a Richter-skála szerinti 6-os erősségű földmozgásra került sor, amelyben 143 ember vesztette életét, és több tízezer épület sérült meg.

Exit mobile version