Eltűnnek a vadon élő oroszlánok

Andersen Dávid | 2019. Július 19.
Aggasztó mértékben csökken az Afrikában szabadon élő oroszlánok száma. Már az orrszarvúk is többen vannak.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint ma már minden 14 afrikai elefántra és minden 15 nyugati síkvidéki gorillára egyetlen oroszlán jut. Még az egyébként rendkívül gyászos helyzetben lévő orrszarvúkból is több él vadon – írja a National Geographic nemzetközi weboldala.

Az IUCN által közzétett adatok szerint az oroszlánok természetes élőhelyük 94 százalékából eltűntek. Korábban ez a teljes kontinenst jelentette, ma azonban már csak egy egymillió négyzetkilométeres területet jelent (Afrika teljes területe 30,37 millió négyzetkilométer). Ezzel az oroszlán a sérülékeny kategóriába került a kihalás által veszélyeztetett fajok listáján.

Az elmúlt 25 év alatt a felére csökkent a vadon élő oroszlánok száma (Fotó: iStockphoto)

Az Oroszlánkirály óta fogynak

A Természetvédelmi Világszövetség jó érzékkel a júliusban bemutatott „élő szereplős” Oroszlánkirály premierje környékén jelezte a bajt, hozzátéve, hogy az eredetinek számító 1994-es Disney-animáció bemutatása óta a vadon élő oroszlánok száma megfeleződött.

Az oroszlánokat több tényező is fenyegeti, leginkább azonban az, hogy az emberek terjeszkedése miatt egyre kisebb területen tudnak vad prédára vadászni, ezért időről időre összetűzésbe keverednek a helyi gazdákkal, akiknek a háziállatai közül ejtenek el egyet-egyet. Emiatt sok oroszlánt kilőnek, megmérgeznek, de az orvvadászat is komoly veszélyeket rejt számukra, mivel régi babonák miatt gyógyító erőt tulajdonítanak például az oroszlánfogaknak, -mancsoknak és -karmoknak, ez a típusú kereslet pedig sajnos Ázsia egyes országaiban is erősödik.

Az állatok megmentésén több szervezet – közük Leonardo DiCaprio alapítványa – is dolgozik, ennek egyik kezdeményezése a Warrior Watch, amely a Samburu törzs fiataljait alkalmazza. Nekik az a dolguk, hogy a vidéket járják és a környékbeli gazdákat értesítsék, ha oroszlánok jelenlétét észlelik.

Más szervezetek pénzt gyűjtenek, míg több afrikai országban már kijelöltek olyan területeket, amelyeket rezervátumként lehetne használni, a szűkös anyagi helyzet azonban egyelőre még nem tette lehetővé, hogy ezeket a régiókat be is vonják az oroszlánmentésbe. Egy 2018-as tanulmány arra jutott, hogy az afrikai oroszlánrezervátumok fenntartásához éves szinten körülbelül egymilliárd dollárra lenne szükség,ennek most nagyjából a harmada adott csak az állatok megmentéséhez.

Exit mobile version