Sztárok

Beyoncé és egy sereg sztár pózol az Oroszlánkirály legújabb fotóin

A mai napon jelentek meg az alábbi fotók az idei év egyik legjobban várt filmjéről, szinte felsorolni sem lehet a rengeteg sztárt, akik részt vettek a projektben.

Július 19-én érkezik a mozikba az 1994-es Disney-klasszikus, az Oroszlánkirály „élő” szereplős új változata. Az idézőjel azért került az előző mondatba, mert valójában egy számítógépes grafikával alaposan felturbózott alkotásról van szó, amelyben a szereplő, beszélő állatokat is komputer segítségével keltették életre. Az animációs változatból ismert jellegzetes jószágokat pedig egy seregnyi híresség szólaltatja majd meg. 

Az Oroszlánkirály hivatalos Twitter-oldalán a mai napon jelent meg több fotó is, amely az egyes szereplőket és a nekik a hangjukat kölcsönző celebritásokat ábrázolja. A főszereplőnek, azaz Simbának, a kisoroszlánnak például az a Donald Glover, aki tavaly alaposan felkavarta a kedélyeket This Is America című szürreális videóklipjével. 

Rajta kívül azonban olyan nevek tűnnek még fel a stáblistán, mint Beyoncé, az Oscar-díjra jelölt Chiwetel Ejiofor, a füvezős vígjátékok koronázatlan királya, Seth Rogen, a Darth Vader hangját kölcsönző James Earl Jones vagy például a szatirikus hírműsorával nemzetközi hírnévre szert tevő John Oliver. 

A filmet a Marvel-birodalomban otthonosan mozgó Jon Favreau rendezi, aki többek között a Vasember első két részét is jegyzi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése