Szabadidő

Az Oroszlánkirály mindenkit legyőzött a mozik pénztárainál

A Disney ledobta az animációs atombombát, a nézők pedig egymás sarkát taposva tódulnak a pénztárakhoz.

Az amerikai stúdió az 1994-ben bemutatott és azóta szinte már kultstátuszt elérő rajzfilmjét, Az oroszlánkirályt forgatta újra, ezúttal számítógépes animáció segítségével. A filmben látható grafikáról megoszlanak a vélemények, vannak, akik szerint tökéletesen valósághű digitális állatok születtek, míg mások az arcukat kaparják az uncanny valley jelenség miatt.

Ez azonban feltehetően szemernyit sem érdekli a Disney pénzügyi osztályát, ahol mostanság valószínűleg a helyet keresik annak a több mint félmilliárd dollárnak, amit az újrahúzott Oroszlánkirály eddig összeszedett a mozik pénztárainál, a film a bemutató óta eltelt tíz nap alatt ugyanis világszerte körülbelül 531 millió dollárnyi bevételt generált. (Ebben benne van a nyitóhétvége is, amely során csak Észak-Amerikában 185 millió dollárnyi jegyet adtak el a vetítésekre – iparági elemzők ennél kevesebbre, 150 millióra becsülték a várható nyitást. Kínából – a világ második legnagyobb mozis piacáról – további 98 millió dollár folyt be a Disney konyhájára.)

Az oroszlánkirály ezzel minden idők kilencedik legsikeresebb filmjévé vált, a júliusi bemutatók – valamint a gyerekek számára is ajánott, PG-besorolású filmek – között pedig abszolút egyeduralkodóvá vált. Az idei évben csupán egyetlen alkotás, a világsztárok egész sorát felvonultató Bosszúállók: Végjáték tudta lefőzni, igaz, emiatt nem kell senkinek szégyenkeznie, a Marvel-filmek ugyanis ugyanúgy a Disney-birodalom részét képezik, utóbbi szuperhősfilm pedig még James Cameron Avatar című animációs filmjét is megelőzve minden idők legnagyobb kasszasikerévé vált. Ezzel a Disney-é az idén bemutatott tíz legsikeresebb filmből öt.

A Disney ragaszkodik hozzá, hogy élőszereplősnek nevezze a számítógépes animációval készült Oroszlánkirályt (Fotó: Fórum Hungary)

„A Oroszlánkirály esetében tökéletesen eltalálták a megfelelő premierdátumot, kiváló volt a marketing, emellett pedig olyan ikonikus karakterek jelennek meg a filmben, amelyek már két évtizede a közönség kedvencei” – magyarázta a CNN Businessnek nyilatkozva Paul Dargarabedian, a nézettségi adatokat elemző Comscore munkatársa.

A sok néző még nem jelent jó filmet

Bár a fenti adatok láttán a stúdiófőnökök mája valószínűleg gyors tempójú hízásnak indult, a közönség azért nincs elragadtatva a fotorealisztikus grafikával gyakorlatilag újraforgatott Oroszlánkirályért: a Rotten Tomatoes oldalán a filmet mindössze 54 százalékra értékelték az összesített kritikák alapján.

A moziknak azért így is jól jött a nézőáradat: a Comscore adatai szerint az észak-amerikai mozis bevételek idén eddig 9 százalékkal maradtak el a tavalyiaktól, a bemutató hétvégéjének bevételei azonban elképesztő mértékben, 51 százalékkal haladták meg a 2018-as számokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top