Ötven megállót és állomást a MÁV is problémásnak talált

MTI, Szikra Juli | 2019. Szeptember 14.
Elkezdik a megállók és vasúti állomások felújítását. Négy év alatt ötvenre jut pénz.

Jegyvásárlási statisztikák alapján választották ki a MÁV 700 megállója és vasúti állomása közül azt az ötvenet, melyek felújítására 2023-ig sor kerülhet – derült ki az M1 aktuális csatornán, ahol Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója nyilatkozott.

Kisebb rekonstrukció már el is indult az ország legforgalmasabb megállóhelyén, Zuglón, ahol évente másfél millió utas fordul meg.

Utasok a felújítás miatt felállványozott zuglói állomás peronján (MTVA/Bizományosi: Róka László)
 

A felújítások elsősorban Budapestre és Pest megyére, illetve az elővárosi forgalomra koncentrálnak, hiszen innen jön a MÁV utasainak csaknem fele – mondta a MÁV kommunikációs igazgatója.

Lesz dolguk, mert a tatai vasútállomáson több mint 80 lépcsőfokot kell megmászniuk az utasoknak, mert az elsőt leszámítva mindegyik vágányt csak a felüljárón keresztül lehet megközelíteni.

Exit mobile version