Sajátos megoldással harcolnak a koronavírus ellen a görögök

nlc | 2020. Március 12.
Praktikus megoldást találtak a nagy mennyiségben felhasznált fertőtlenítő utánpótlására.

A görög hatóságok csütörtökön jelentették be, hogy illegális szeszfőzdékből lefoglalt, több tonnányi alkoholt az új típusú koronavírus fertőzések megakadályozása érdekében fertőtlenítésre fogják felhasználni – írja a 444.hu.

A görög vámhatóság raktáraiban nagyjából 155 tonna illegális forrásból származó alkoholt tárolnak, a görög kormány ezért most olyan cégeket keres, amelyek képesek a rengeteg szeszt fertőtlenítőszer formájában feldolgozni.

„Gyorsan intézkedtünk, hogy az egészségügyi minisztérium hozzáférhessen és felhasználhassák a lakosság javára” – idézi az illegális alkohollal kapcsolatban a lap Georgi Piciliszt, az állami Közbevételek Független Hatóságának vezetőjét.

Az alkoholos italok fogyasztása nem véd a koronavírus ellen!

A 444 értesülései szerint a görög vámhatóság évente több ezer üveg illegális alkoholt foglal le, a laboratóriumi vizsgálatok szerint a gyakran félrevezető felirattal ellátott üvegekben található folyadék alkoholtartalma gyakran a 93 százalékot is meghaladja.

A hatóság egyik tisztje azt mondta, kapóra jön az illegális alkoholkészlet, a piacon ugyanis hiány van a tiszta szeszből és az antiszeptikus zselék is hiánycikknek számítanak az országban.

További cikkeink a koronavírus témájában:

Exit mobile version