A Zuglóban brutálisan megvert kalauz maradandó egészségkárosodást szenvedett

nlc | 2020. Szeptember 18.
Egy jegy nélküli utas ütötte-rúgta a jegyvizsgálót.
jogerősen börtönre ítélték a vonaton erőszakoskodó férfit

Még 2018. áprilisában a zuglói vasútállomáson ököllel többször arcon és fejen ütötte és megrugdosta a jegyvizsgálót egy férfi, aki korábban a Nyugati Pályaudvaron szállt fel a szerelvényre, ám nem tudott érvényes jegyet felmutatni – írja a 24.hu. Miután a kalauz erre felszólította, a férfi közölte, hogy ő most szeretne jegyet vásárolni. A jegyvizsgáló mondta, hogy erre nincs lehetőség, ha nem akar pótdíjat fizetni, le kell szállnia.

Ezután mindketten leszálltak a Zugló Vasútállomáson, azonban, amikor a gyanúsított észlelte, hogy a kalauz rendőri segítséget kért, először kiabálni kezdett vele, aztán bántalmazta. Ennek következtében a jegyvizsgálónak három helyen eltört a bokája, több helyen pedig zúzódásokat szenvedett, emiatt meg is kellett operálni. 

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az esetnek ma kezdődött el a tárgyalása, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, egy úgynevezett előkészületi üléssel. Az elkövetőt közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és súlyos testi sértéssel vádolják. A férfi beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. 

A kalauz jogi képviselője szerint ügyfele a bántalmazás következtében maradandó egészségkárosodást szenvedett. Ez azonban azt jelenti, hogy az eljárás ügyiratai nem támasztják alá az elkövető nyilatkozatát, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az esetet, amelyre november végén kerülhet sor.

További cikkeink az igazságszolgáltatással kapcsolatban:

Exit mobile version