49 ingyenes strand közül lehet válogatni a Balatonnál

B.Esz. | 2021. Július 21.
Aki nem akar fizetni, annak maradnak a szabadstrandok.

Félszáz szabadstrand várja a nyaralókat a Balatonnál, sok fizetős helyen is csak pár száz forint a belépő – legalábbis  a Magyar Nemzet szerint, mi is már többször is írtunk arról, hogy elszaladt a balatoni strandok ára.

49 ingyenes strand közül lehet válogatni a Balatonnál (Pixabay)

A cikkből kiderül, hogy 49 ingyenes és 58 belépőjegyes strand közül lehet válogatni a Balatonnál. A lap a helyi önkormányzatokra hivatkozva azt írta, hogy egyre kedveltebbek az utóbbi időben komoly forrásokból korszerűsített szabadstrandok.

“Van balatoni üdülőhely, ahol nem is találni fizetős strandot, más településeken pedig a fizetős strand mellett több szabadstrand fogadja a nyaralókat” – áll a cikkben.

A Balatonnál egyébként durván elszálltak az árak, az alapanyagárak emelkedése – a legszembetűnőbb változás az étolaj árában tapasztalható: közel 40 százalékkal emelkedett – a Balaton-parti vendéglátóegységeknél is drágulást hozott. Tavaly 800 forintba került egy sajtos-tejfölös lángos, az idén az ezer forintot közelíti. Ugyanez a helyzet a népszerű hekktörzs esetében is, melynek 10 dekagrammja 50 forinttal kerül többe az előző évhez képest.

(Forrás)

Kapcsolódó

Exit mobile version