Rossz vágányról indult el a vonat Bukarestben, lekésték az utasok

nlc | 2021. Július 23.
Mindenki csak várt és várt, majd bejelentették: a vonat már elment.

Hiába vártak a vonatra Bukarestben, az Északi pályaudvaron lévő utasok. Miután az utastájékoztató rendszer közölte, hogy a Buzăuba induló vonat az ötös vágányon áll, mindenki ott sorakozott fel – írja a Főter.ro.

Az utasok azonban hiába vártak, és egy idő után magyarázatot kértek az információs pultnál, ahol közölték velük, hogy a vonat menetrend szerint elindult. A nyolcas vágányról.

Mivel egyértelmű volt, hogy a bakiért a vasúttársaság a felelős, az utasok kárpótlásként ingyen jegyet kaptak a következő, ugyanazon úti cél felé tartó járatokra.

A Román Vasúttársaságot az ág is húzza, hiszen a héten derült ki, hogy még az alkalmazottak bérére sincs elegendő pénze, közben meg egymás után hibásodnak meg vagy gyulladnak ki a vonatok.

(via)

(Kiemelt kép: Unsplash)

Exit mobile version