Koporsónak hívták és magyarok alkották a világ legjobb gőzmozdonyát

Kőbánya bandái, férfiakat túldolgozó nők és steampunkpornó: ilyen most a legendás Északi Járműjavító. Képek és kiállításajánló.

Neményi Márton

2021. Július 20.

Miközben mindenki a Városligeten pörög, pontosabban azon, hogy végül mi is lesz ott, és meghal-e az összes növény a beruházások miatt, méltatlanul kevés szó esik Budapest talán legizgalmasabb projektjéről: a Kőbányai úti rozsdaövezetbe, a város talán leglehangolóbb párszáz méterére költöző Közlekedési Múzeum. Már megvan a győztes pályázat, látványos, de letisztult közösségi tér, átjáróház, földrajzi-társadalmi találkozópont. Vita erről nincs, a beruházás helyszíne, azaz az Északi Járműjavító Dízelcsarnokának mostani állapotán csak javítani lehet.

Helyesbítés

Cikkünk első változatában rosszul fogalmaztunk, ez alapján az olvasónak úgy tűnhetett, hogy a Dízelcsarnok és az Eiffel-csarnok egy és ugyanaz. Ezzel kapcsolatban Jávorszky György, a Magyar Állami Operaház nemzetközi kommunikációs projektvezetője a következőket írta: „Az Északi Járműjavító Eiffel-csarnokként elhíresült, Feketeház János tervezte, 1886-ban megnyílt épülete a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházaként született újjá 2020-re. 2019-ben egy rövid próbaüzemben már tartottunk előadásokat az Opera új művészeti és logisztikai központjában, 2020-as hivatalos megnyitóját a koronavírus meghiúsította, de azóta is voltak már előadások a 21. századi igényeket kielégítő Bánffy Miklós teremben (közönség előtt és zárt ajtók mögött), ezen felül az intézmény számos műhelye is beköltözhetett, munkatársaink a raktárhelyiségeket és a Hevesi Sándor háziszínpadot is funkcióiknak megfelelően birtokba vehették, valamint szintén tavaly elkészült a Fricsay Ferenc stúdió, amely világszínvonalú körülményeket biztosít hangfelvételek és zenekari próbák részére. A terület rehabilitációjaként 2020 augusztusára az épület melletti ún. Kodály Zoltán park is kiépült hatalmas zöldterülettel és parkolókkal, ahol Jonas Kaufmann adott nagysikerű szabadtéri koncertet.”

Fotó: Neményi Márton

Addig is azonban, amíg hozzá nem kezdenek, berendeztek egy kiállítást az elhagyatott, lepusztult, hatalmas üzemben, méghozzá stílszerűen a járműjavító történetéről. Ami persze elválaszthatatlan Kőbányától, úgyhogy a méltatlanul rossz pedigréjű kerületről is megtudhatunk egy csomó mindent, amiről nem is gondoltuk, hogy tudni akarjuk. És persze akkor már Magyarországról is kiderül ez-az. Mondanunk sem kell, csodálatos az egész.Itt van már mindjárt a látvány: ilyen romantikusan lepukkant steampunkpornót eddig csak úgy láttunk, hogy illegálisan bemásztunk elhagyatott gyárakba. Ezt persze senkinek sem ajánljuk (naná, hogy külön műfaja van: urban exploration, azaz urbex), és most már nincs is szükség rá, mert az Északi Dízelcsarnokában (ebben a 62-ben elkészült épületben kap ugyanis helyet a Közlekedési Múzeum) szabadon kóricálhatunk, ha nem zavar, hogy egyébként egy kiállítás is ott van. Ne zavarjon, mert a Volt egyszer egy Északi… A történet folytatódik című tárlat nagyon jó.

galéria

Megnézem

Összes kép (12)

Az Északi egyébként eredetileg a 19. század közepi MÁV kocsigyára volt, és itt csodálatos intézménynevek következnek. A kiegyezés utáni eufóriában (értsd: végre lehet itthon is vonatokat gyártani, nem kell importálni) megalapították a Magyar-Svájci Wagongyárat, amely javítással is foglalkozott. Ebből és Magyar-Belga Gép- és Hajóépítő Társaságból lett a Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyára. Csődök és tűzvészek után, 1873-ban pedig megalakult az Északi Főműhely. Igaz, a kiállítás helyszíne nem többszáz éves, „csak” 60: 1962-ben nyílt meg a Dízelcsarnok, amely szinte azóta is érintetlen. Láthatjuk a korabeli kocsikat és mozdonyokat, megnézhetjük, hol festették és fényezték a járműveket, és megnézhetjük azt is, milyen biciklikkel és motorokkal érkeztek a gyárba a munkások a 40-es évektől. Íme pár érdekes adat, mindenféle műfajú filmbe kívánkozó képekkel.

Hatalmas volt

Az Északi egy nagy és hét kisebb műhelyépületből állt, a fedett területen 20 mozdony és 31 kocsi fért el, a fedetlen részén 259 kocsi. Az eredeti területet hamar kinőtték, 1885-ban épült meg az Eiffel-csarnok Feketeházy János tervei alapján. Főleg alkatrészeket és légfékeket gyártottak, és persze vonatokat javítottak. Az első világháborúig évente 1100 mozdonyt szervizeltek 13 tolópadon. Az Eiffel-csarnokban már 90 mozdonyon és 455 kocsin dolgozhattak egyszerre. A világháború alatt egyre inkább eltűnt a munkaerő, de egyre több lett a feladat: a támadásokban megrongálódott vonatok javításán kívül páncélozott és sebesültszállító kocsikká kellett alakítani a meglévőket.

Fotó: Neményi Márton

A két világháború között hatalmasat fejlődött a műhely, új eszközök, technológiák és szakemberek érkeztek. A második világháborút azonban megszenvedte, szinte teljesen elpusztult. Az akkor ott dolgozó Hegyesi József 1983-ban ezt mesélte:

1945. január 12. és 14. között súlyos közelharc után szabadult fel a főműhely. Ott laktunk sokan a közeli MÁV-lakótelepen, magunk között csak így neveztük: Jancsi-telep. Dévai Jenővel itt éltünk, toboroztuk az embereket, hogy vegyék fel a munkát. Rettenetes látvány fogadott bennünket.

Itt nyilván muszáj egy kis kitérőt tennünk.

A kis magyar New York bandái: A Jancsi-telep

Tudni kell hozzá, hogy Kőbánya külön világként működött, már a századfordulón olyan volt, mint egy kisváros a városban, amelynek ráadásul később külön (szintén zárt) negyedei alakultak ki. Nem csak hatalmas gyárak (MÁVAG, Ganz, vasöntöde, gumigyár, dohánygyár) működött a kerületben, hanem a híres sörgyár is, amelyről külön riportot is írtunk. Ezek alapján el lehet képzelni, milyen volt az élet. A Akkoriban és a 20. század első felében a Népliget volt a bulinegyed, kiegészülve a legendás Törekvés Művelődési Házzal, amely egy dalkörből nőtte ki magát.

A munkásokat persze nem csak etetni-itatni és szórakoztatni kellett, fedélről is gondoskodtak. A MÁVAG a 20. század első éveiben kezdte megépíteni a lakótelepüket, ami akkoriban nyilván nem panelházakat, hanem takaros és még csak nem is egy kaptafára készülő otthonokat jelentett. Ebből lett a ma is ismert és látogatható Tisztviselőtelep a Népliget szomszédságában; a mai napig Budapest azon részeinek egyike, ahol gyakorlatilag megállt az idő. A 648 lakásban a MÁVAG fénykorában háromezren laktak, rendelkezésre állt mosoda, fürdő, óvoda, orvosi rendelő, kultúrház, szóval a vállalat mindent megtett, hogy dolgozói ne is akarjanak eljárogatni onnan.

A MÁVAG-kolónai a hetvenes évek elején (forrás: Fortepan/Kende János)

Ez még nem a Jancsi-telep. Az megint egy külön világ volt, kicsit odébb. Nagyjából ugyanakkor épült, kissé ridegebb és kisebb volt, földszintes és emeletes házakban összesen 1400-an éltek ott, minden házhoz tartozott művelhető kert és baromfiudvar is. Ez kifejezetten az Északi Főműhely munkásainak épült, akik úgynevezett karambol-készenléti és tűzoltói szolgálatot is vállaltak. A szolgálati lakásokat ráadásul el kellett hagyniuk, ha elhagyták a céget, még úgy is, hogy onnan mentek nyugdíjba. El lehet képzelni, milyen zárt és összetartó közösség volt, ennek minden árnyoldalával: rendszeresek voltak az összeszólakozások, balhék, nem ritkán féltékenység miatt. (Ha valaki összejött valakivel, azt nem másnap, hanem már aznap tudta mindenki.) Köztük és a kertvárosi MÁVAG-telepiek közt is rendszeresek voltak az összecsapások, a helyzetet ráadásul tetézte, hogy 1950-ben a dohánygyárat és annak raktárát átalakítva elhelyezek a közelben 400 menekült görög családot. Bár csak pár évig, Belioannisz falu megépüléséig éltek ott, a magyarul nem tudó „idegenek”, a Jancsi-telepiek és a MÁVAG-osok közt végképp feszült volt a viszony, ez gyakran összecsapásokba torkollott.

A jancsisoknak még saját fizetőeszközük is volt: a Jancsi-bankót eredetileg béren felüli juttatásnak szánták, amelyet a kantinban válthattak be ételre és sörre. Mivel egy tisztességes munkásembernek a kulturális eseményeket kivéve aligha volt szüksége másra, a bankók idővel teljes értékű pénznemmé váltak, amellyel előszeretettel kereskedtek a telepiek.

A Szellem

Vagy Koporsó, ahogy tetszik. Nem szerettünk volna belemenni a mozdonyok és vasúti kocsik számokkal, adatokkal nyakon öntött méltatásába, de a 242-es kedvéért kivételt teszünk. A Szellemből négy példány készült, az elsőt 1936-ban építették; ez volt az egyetlen magyar áramvonalas gőzmozdony, a MÁVAG szakemberei azonban világszínvonalú gépet építettek. Eredetileg a könnyű, kevesebb kocsiból álló gyorsvonatok kocsijainak vontatására alkották meg, de a tervezők szó szerint túllőttek a célon: brutálisan erős és nyugodt járású futóműve volt, a lenyűgöző és tekintélyt parancsoló megjelenésről nem is beszélve. Baljósnak hangzik, de kizárólag ezért hívták Koporsónak is, nem fűződik a nevéhez semmilyen szörnyű baleset. Aki ránéz, azonnal megérti. Az szinte mellékes, hogy rekord fűződik hozzá: egy ponton ez volt a világ legyorsabb gőzmozdonya 161 kilométer/órás sebességével.

Fotó: Neményi Márton

Nők az Északiban

A közhiedelemmel ellentétben a járműjavító társadalmában a nőknek nem a konyhában volt a helyük: ugyanúgy vállalhattak (és válltaltak is) nehéz fizikai munkát, kezelték a hatalmas és veszélyes gépeket, mint a férfiak. Először az első világháború alatt jelentek meg, a kieső férfimunkaerőt pótolták, a második világháború után viszont már az erőltetett termelés és a teljes foglalkoztatottság miatt vették fel őket. Ekkor ugyanis elfogadott és általános volt a kétkeresős családmodell. Mivel, mint írtuk külön kis társadalomként működött a MÁVAG világa, és a munkások egy helyen éltek, azaz egymással is házasodtak, kész vasutasdinasztiák alakultak ki, nem csoda, hogy a nők is szerepet kértek és kaptak a közlekedés működtetésében. Segített, hogy az Északinak saját bölcsödéje, óvodája volt, a gyerekeket pedig délutáni programokkal is lekötötték, semmi akadálya nem volt tehát, hogy az anyák is dolgozzanak.

Tito látogatása a MÁVAG nagycsarnokában 1964-ben (forrás: Fortepan/Bojár Sándor)

Az óvoda egyébként még mindig működik, igaz, a megújuló múzeum kedvéért le kell bontani az épületet, az új helyet még keresik.

A Volt egyszer egy Északi… A történet folytatódik című kiállítás mostantól október végéig látogatható a Kőbányai úti Eiffel-csaronkban, részletek itt.