Utazás pandémia alatt – a szakember tanácsa: bízd profikra a szervezést!

hirdetés | 2021. Augusztus 17.
Még átlagos körülmények között is hasznos, ha egy utazás tervezésekor alaposan utánajársz a célországban érvényes szabályoknak és a határátlépéssel kapcsolatos tudnivalóknak, most pedig, a pandémia idején különösen ajánlott a körültekintés ezen a téren. Éppen azért, ha biztosra akarsz menni, érdemes profikra bíznod a szervezést.

Az elmúlt másfél évben a koronavírus és a vele kapcsolatos – sokszor naponta változó – szabályok és korlátozások határozták meg az életünk minden területét. Különösen érzékenyen érintette a vírushelyzet a szabad mozgást és így természetesen a nyaralásainkat és kisebb-nagyobb utazásainkat is. Bár három hullámon már túl vagyunk, a járvány még mindig nem csengett le, és a szakértők egybehangzó előrejelzései szerint az ősz elejétől újra számolnunk kell az erősödésével – és ezzel együtt újabb korlátozások és átmeneti szabályok bevezetésével. Remélhetőleg mindezek csupán körülményesebbé teszik majd az utazásokat, de nem akadályozzák meg teljesen, hogy az otthonunktól távol, külföldön pihenjük, vagy más országokba menjünk például üzleti útra, családi látogatásra. Bárhogyan is alakul a helyzet, ilyenkor mindenképpen tanácsos tájékozott és gyakorlott szakemberek segítségét kérned utazás előtt, és rájuk bíznod a szervezést.

Pandémia idején mindenképpen tanácsos tájékozott és gyakorlott szakemberek segítségét kérned utazás előtt, és rájuk bíznod az utazásszervezést (Fotó: Profimedia.hu)

 

Mit ajánl a szakember?

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke szerint a pandémia nem törte le az emberek utazási kedvét, csak átalakította. Molnár Judit úgy tapasztalta, hogy amint lehetőség nyílik rá, honfitársaink újra útra kelnek, és ugyanolyan szívesen lépik át a határt távolabbi úti célok felé is, mint korábban, ám ezeknél az utazásoknál a biztonság és a célországgal kapcsolatos tájékozottság már jóval nagyobb hangsúlyt kap.

A szakember úgy fogalmazott, hogy „sok olyan ember bukkan fel mostanság az utazási irodákban, akik az elmúlt tíz évben nem utaztak szervezetten”, tehát az utazók igénylik a megbízható információkat és az irodák értékes tapasztalatait. Mindez ésszerű és okos utazási stratégia, hiszen a vírushelyzet országonként változó, így a vele kapcsolatos szabályozások is nagyon eltérőek lehetnek a hazaihoz képest. Ebben a kavalkádban egy profik által szervezett út – legyen az akár társas utazás vagy kifejezetten egyénre szabott program – sokkal nagyobb biztonságot nyújt, és jelentősen lecsökkenti annak az esélyét, hogy bajba kerüljünk az országon kívül, például hogy visszafordítsanak minket a határról.

Molnár Judit emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a pandémia alatti kényszerű leállást sok utazási iroda arra használta fel, hogy fejlessze digitális infrastruktúráját, és könnyebbé, egyszerűbbé tegye az utazók számára az a kapcsolatteremtést velük – vagyis azoknak is kellemesebb lesz egy utazási irodával együttműködni, akik eddig szívesebben szervezték magunknak a vakációt.

 

Exit mobile version