Már 7,5 millióan követik Angelina Jolie-t az Instagramon, ahol az afgán nők hangjaként szólal meg

Farkas E. Lina | 2021. Augusztus 23.
Az utóbbi években visszavonultan élő Angelina Jolie az Instagram felületén sem volt aktív, csak a napokban regisztrált a közösségi platformra, de csak azért, hogy megossza egy afgán lány levelét.

Ahogy azt mi is megírtuk korábban, a tálibok elfoglalták Afganisztánt, ahonnan civilek ezrei próbálnak meg kétségbeesetten elmenekülni. Több afgán nő is próbálta felhívni a világ figyelmét arra, hogy milyen sors vár a nőkre és a lánygyermekekre, ahol csak másodrangú állampolgárok lehetnek a tálibok uralma alatt. Köztük Sahraa Karimi, akinek azután kellett elhagynia Kabult, hogy a múlt hétvégén felkerült a címlapokra nyílt levelével, amelyben könyörgött a világnak, védjék meg az afgán filmeseket és a művészetet a táliboktól. A rendező az utolsó pillanatig folytatta a forgatást, dokumentálta az afganisztáni eseményeket, ma már biztonságban van. Az ukránok menekítették ki szülőhazájából.

 

Angelina Jolie első posztjában nemcsak a tálib lány levelét osztotta meg, hanem azt is leírta, hogy szerinte bántó az, hogy a nyugati országokban teherként néznek a menekültekre. A bejegyzést már 3,1 millióan kedvelték és több mint 125 ezren kommentálták. 

Szombaton pedig már arról írt,  hogy hányan menekülnek ma a világon különféle konfliktusok elől.

„Ma a világ lakosságának 1 százaléka, azaz 82,4 millió ember kényszerül a lakóhelyét elhagyni. Ez majdnem kétszer annyi, mint egy évtizeddel korábban.

Egyes válságok, mint például az afganisztáni háború, évtizedek óta tartanak.

Mások, mint az etiópiai konfliktus, új keletűek.

Mindegyikben közös azonban az erőszak és az emberi jogok tiprása, ami miatt ártatlan családoknak nem marad más választásuk, mint a menekülés.

Hol van az a pont, amikor eléggé aggódni fogunk ahhoz, hogy foglalkozzunk a környezetünk pusztításával, a konfliktusokkal, az emberi jogok megsértésével, amelyek ezeket a válságokat táplálják?” – írta a színésznő.

Fotó: Getty Images (A kiemelt kép 2018-ban készült, Moszulban)

Még több hír az Afganisztánban történő eseményekről

Exit mobile version