27-en laknak a világ legkisebb városában

nlc | 2023. Január 01.
A világ legkisebb városa mindössze két utcából áll, és 27-en lakják.

Humról először 1102-ben tesznek említést a történelmi dokumentumok, akkor még Cholm néven szerepelt, de eredetét rejtély övezi. Harangtornyát 1552-ben építették, de igazából soha nem nőtt túl azon a két utcán, amely most is alkotja. Lakóinak száma változó, a 2021-ben tartott népszámlás során 27 főt számoltak,  2011-ben csak 21 főt. 

(Fotó: Getty Images/Farina Fontaine / EyeEm)

Hum egy 100 méter hosszú és 30 méter széles, középkori település Horvátországban, amely a világ legkisebb városának címével dicsekedhet.

A „világ legkisebb városának” címe jót tett Hummal, és ma a turizmus a helyiek két fő bevételi forrása a mezőgazdaság mellett.  A hely méretei miatt nincs sok látnivaló, de a helyiek mindent megtesznek azért, hogy a látogatókat szívélyes fogadtatásban részesítsék.

via

Exit mobile version