Évről évre több százan próbálják meghódítani a Mount Everestet. Van, akinek sikerül és van, akinek nem, de mindkét halmazban közös csoport, hogy nem mindegyikük tud visszatérni a hegyről. Az évtizedek során legalább 310 esetről lehet tudni: ennyien haltak meg, miközben életük nagy mászásán vettek részt.
Bár elsőre sokkolónak tűnhet, de a többségük teste máig ott van a hegyen.
Ez nem kegyetlenség vagy nemtörődömség a többi mászó részéről, hanem azért alakult így, mert egy holttestet lehozni az Everestről egyrészt rendkívül veszélyes – azok, akik érte mennek, a saját életüket teszik kockára – , másrészt rendkívül drága. Attól függően, hogy a hegy melyik pontján található, a szállításért ki kell fizetni minimum 40 ezer, maximum 80 ezer amerikai dollárt (kb. 14-28 millió forintot). Van esély rá, hogy az új mászók az útjuk során ráleljenek az egykori mászótársaik holttesteire, és ez az élmény biztosan eszükbe juttatja, mire vállalkoztak – írta meg a Ladbible.
Hegymászók a Mount Everesten (fotó: Getty Images)
Bár előfordul, hogy valakik lezuhannak, a halálesetek többsége inkább a nagy tengerszint fölötti magasságból következő alacsony oxigéntartalomnak és a csontig hatoló hidegnek köszönhető. Az első dolog, amit a bajba kerülő mászó észrevesz, hogy hihetetlenül kimerültnek érzi magát, mivel az oxigénhiány elszívja az erejét, amire szüksége lenne a folytatáshoz. A világ legmagasabb hegyének megmászása már anélkül is elég nehéz, hogy minden testrészünk több oxigénért kiáltana, mivel egyszerűen nem jut hozzá. Minden egyes lépés egy új megpróbáltatás, a dermesztő hideg pedig már szinte égeti az ember bőrét.
Annyira hideg van a „halálzónában”, hogy a testedben lévő folyadék ténylegesen elkezdhet megfagyni, a végtagok megmerevednek, és tovább korlátozzák a mozgást, mielőtt meghalna az ember. A fagyás következtében a testrészek elhalnak, és az elhalt szövetek továbbra is a testhez tapadnak.
Az ujjak, lábujjak, orr és fülek mellett a végtagok az elsők, amin a bőr feketévé válik, mivel ezek a testrészek ilyen körülmények között hamarabb halnak el, mint maga az ember.
A vége előtt a haldokló már hallucinálni kezd, az agyat olyan súlyosan érinti az oxigénhiány, hogy az ember már azt sem tudja, hol van.
Ha valaki ebben az állapotban az emberre talál, az sem jelent feltétlenül segítséget: ilyenkor a hegymászók annyira a csúcshódításra fókuszálnak, hogy tudni lehet olyan esetekről, amikor simán elsétáltak olyan emberek mellett, akiknek segítségre lett volna szükségük. Végül következik a hihetetlen álmosság: azonban ha itt valaki elalszik, jó eséllyel nem ébred fel többé. Ez az egész gyötrelmes folyamat órákat vagy akár napokat is igénybe vehet, ezért ha legközelebb arra gondolsz, hogy felvennéd a Mount Everest megmászását a bakancslistádra, inkább aludj rá egyet.