Ezen a nyáron úgy tűnik, hogy szinte mindennap újabb hírek jönnek a szörnyen viselkedő turistákról. A múlt héten két részeg amerikai lopakodott be az Eiffel-torony zárt részébe, és magasan Párizs felett vertek tanyát és tivornyáztak. Az előző héten letartóztattak egy francia nőt, aki szívet és neve kezdőbetűit faragta bele a pisai ferde torony falába. Mi is írtunk arról, hogy egy kanadai tinédzser egy 1200 éves japán templom oszlopába a saját nevét véste a múlt hónapban, közvetlenül azután, hogy egy bristoli férfi két nevet vésett a római Colosseumba, és közölte a hatóságokkal, hogy nem tudott róla, hogy ennyi idős az építmény. És ki tudná elfelejteni azt a német turistát, aki egy Balin található szent templomban meztelenre vetkőzött, miután korábban több helyi szállodában sem tudott fizetni?
Ezekhez képest a brit turisták által agyonhányt Király utca semmiség. Mérhetetlen egó, önzőség, tudatlanság, tiszteletlenség – ezek a szavak járnak a fejemben, amikor a híreket olvasom. Olyan, mintha az egész világ elfelejtette volna, hogyan kell viselkedni mások otthonában. De tényleg ennyire rosszul viselkedünk, ha kimozdulunk otthonról?
Hogy régen sem volt minden jobb, jól mutatja, hogy Pompejitől az egyiptomi piramisokig a világ leghíresebb ember alkotta csodáit évezredes falfirkákkal tarkították az ősi városnézők is. Állítólag a világ „legnagyobb” utazói közül sokan – például Kolumbusz Kristóf és Hernan Cortes – a legrosszabbak közé tartoztak. A nagy felfedezőnek például a gyilkolás volt a kedvenc időtöltése, és rettenetesen kegyetlen volt a bennszülöttekkel, olyannyira, hogy az még a legénységét is elborzasztotta. Lauren A Siegel, a londoni Greenwichi Egyetem oktatója szerint a 18. és 19. században gyakori volt, hogy a más országokba látogató brit nemesek lekicsinyelték és semmibe vették a helyi embereket és a meglátogatott helyeket. De miért?
A szakértők azt sugallják, hogy több tényező együttes hatása vezethet a rossz viselkedéshez külföldön. Siegel a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy ma már sok utazó verseng a közösségimédia-lájkokért és nézettségéért, emiatt szélsőségesebb dolgokhoz kell folyamodniuk, hogy felkeltsék a közönség érdeklődését. Sokan még az olyan közösségi médiafiókokat, mint a rendkívül népszerű Passenger Shaming, is arra használják, hogy röhögjenek az érzéketlen és tiszteletlen magatartást tanúsító turistákon, holott az oldal célja épp az, hogy elítélje az ilyen magatartást – vagy legalábbis ezt mondják magukról.
Mivel az utazások száma a világjárvány óta újra meredeken ível felfelé, elkerülhetetlen, hogy egyes turisták úgy gondolják, hogy menő meztelenül pózolni egy szent templom előtt, lerészegedni egy iszlám szent helyen, táncolni egy náci koncentrációs tábor előtt, náci karlendítéssel „viccelődni” Auschwitzban vagy az egykori tömegsíroknál szánkózni Buchenwaldban.
Gail Saltz pszichiáter a Hogyan segíthetek? podcastban azt mondta, hogy más tényezők is előidézhetik az ilyesfajta minősíthetetlen magatartást, beleértve a „bosszúutazást” az évekig tartó pandémiás bezárkózást és szorongást követően. „Az embereknek az az érzése, hogy igazságos, hogy most olyan dolgokat csinálhatok, amelyeket a lezárások előtt nem tudtam megtenni. Azzal a felfogással érkeznek, hogy a külföldi országok egyet jelentenek egy nagy partival, ahol azt csinálhatok, amit akarok.” Saltzot különösebben nem lepi meg azon emberek száma, akik nevüket ókori emlékművekre vésték. „Azt hiszik, ez egy lehetőség arra, hogy megörökítsék magukat.”
Mégis, az idei nyár szégyenteljes eseményei lehetőséget kínálhatnak a változásra. Minden egyes új szabálysértésről szóló cikk emlékeztethet bennünket arra, hogy a nemzetközi utazás kiváltság, sokan nem is tehetik meg. Lehet azonban úgy is nézni a dolgot, hogy a felháborítóan viselkedő turistákról szóló híradások segíthetnek elszámoltathatóvá tenni az ilyen viselkedést, illetve talán megelőzhetővé válnak a hasonló esetek. A kiváltság felelősséggel jár, és csak remélni lehet, hogy ahogy visszariadunk egy #passengershaming hashtaggel ellátott képtől, megtanulunk közösen kiakadni azon, amikor az utazók arról panaszkodnak, hogy már nem tudnak kalandparkozni Lahainában, Hawaiion egy természeti katasztrófa, egy borzasztó erdőtűz közepette.
Az utazásban az a gyönyörű, hogy a világ csodái még csodálatosabbá válnak, miután meglátogattuk ezeket a helyeket. Mélyebben törődünk azzal, amiről tudunk, és hajlamosabbak vagyunk megvédeni azt, amit ismerünk – vagy legalábbis nem elpusztítani. Nem bántjuk azt, amit drágának tartunk. A tudatlanság és a műveletlenség persze nem mentség. Az olyan turisztikai csomópontok, mint Bali és Izland, immár hivatalosan arra kérik a turistákat, hogy tegyenek ígéretet kultúrájuk és környezetük tiszteletére, ha odalátogatnak. Az óceániai Palau megköveteli a látogatóktól, hogy érkezéskor ökofogadalmat írjanak alá. Az Ausztráliába látogatók már nem mászhatják meg az Uluru hegységet, mert az ország őslakosai szent helynek tartják. Eközben Amszterdam a közelmúltban elindított egy „maradj távol” kampányt, amely a részeg briteket célozza meg.
Jó irány az „Instagram vs Reality” trend is a közösségi médiában, ahol az emberek szándékosan mutatják be a kulisszák mögötti tömeget és káoszt, ami a turisztikai csomópontokon jellemző, és ami gyakran kimarad az influenszerek tökéletesen megkomponált képeiből és videóiból. Csak reménykedhetünk abban, hogy minden alkalommal, amikor egy ilyen kép felkerül, a világ kincsei, közös értékeink talán kicsit védettebbé válnak az őrültté vált turisták elől.