Így szervezz nyaralást, hogy az minden képzeletedet felülmúlja!

nlc | 2023. Augusztus 31.
Két okostelefon, négy barát, egy tengerparti helyszín és rengeteg szuper élmény. Így kell nyélbe ütni egy remek vakációt!

Ágit még az egyetemen ismertem meg, azóta a legjobb barátnők vagyunk, és nem telhet el úgy vakáció, hogy legalább néhány napot ne töltenénk együtt valamelyik közeli tengerparton – meséli Anna. Ez amolyan bakancslistás pont minden évben, amit már januárban elkezdünk tervezni. Régebben csak ketten, vagy egy-egy hozzánk csapódott baráttal indultunk útnak, az volt a szabály, hogy pasi csak akkor jöhet, ha az a kapcsolat már komolyra fordult. Most itt vagyunk, jó néhány évvel – és jó néhányszor összetört, majd újra összeforrt szívvel – a hátunk mögött, a férjeinkkel, akikkel csodás napokat töltöttünk együtt a spanyol tengerparton, amiről nyilván annyi fotót csináltunk, amennyit csak bírtunk.

Stúdióban nem készülnek ilyen képek

Emlékszem azokra az időkre, amikor még úgy szelfiztünk, hogy a telefont megfordítottuk a kezünkben, mert nem létezett előlapi kamera. Sőt, arra is, amikor még idegeneket kellett megkérni arra, hogy a digitális fényképezőgéppel lőjenek rólunk egy-egy képet. Ennek is megvolt a maga bája – különösen azért, mert nem volt lehetőség az ismétlésre, így összegyűlt néhány kincset érően rossz felvétel az elmúlt években –, de hála a Galaxy Z Flip5-nek, már semmi szükség arra, hogy más turistákat kérjünk meg, csináljanak egy jó fotót.

Az eszköz kialakításával és formavilágával a Samsung Galaxy okostelefonok történetének legsokoldalúbb kameraélményét kínálja. És ez nem túlzás! A hátlapi kamerával kiváló minőségű szelfik készíthetőek – végre nem kell ezret csinálni, ahhoz, hogy abból egy jó legyen –, a nagyobb Flip fedlapnak köszönhetően, ahol láthatjuk magunkat, a FlexCammel pedig kreatív szögekből, kéz nélkül rögzíthettünk lenyűgöző fotókat, ami négy ember esetében különösen praktikus. Mikor megláttuk a képeket, rögtön tudtuk, hogy ezeket elő kell hívtanunk majd az utókornak. A kamerát mesterséges intelligencián alapuló megoldásokkal fejlesztették tovább, ezáltal a fotók szinte életre keltek. Még az éjszakai felvételek sem jelentettek neki gondot, ugyanis az MI-nek hála korrigálta a vizuális zajt, helyreállította a részleteket és színtónusokat. Bár utóbbit a Gyorsnézet funkcióban is lehet javítani, ha valaki még ezzel sem elégedett, nekünk nem volt ezzel problémánk. Pedig a férjem, Máté, nagyon háklis az ilyen apróságokra.

A tökéletes házi videó

A mobilt* nyilván vízpartra is magunkkal vittük, hogy megismételjük a szokásos hableányos képeinket – ez már hagyománnyá nőtte ki magát az évek során –, így a tízszeres digitális zoomot is használni tudtuk, ami jelesre vizsgázott. Életünk fotója készült el, a háttérben a hatalmas, tajtékzó hullámmal, ami néhány másodperc múlva a fejünk felett tört át és okozott néhány visítva röhögős pillanatot.

Ágival nem győztük kitörölni a szemünkből a sós vizet, miközben a srácok a parton szakadtak, és videóra vették, ahogyan nem túl kecsesen megpróbálunk kivergődni, úgy, hogy kettőig sem látunk, és újabb hullámok próbálnak ledönteni minket a lábunkról. A dolog akár egy kandikamerás műsorban is megállta volna a helyét, azzal a különbséggel, hogy a régi idők házi felvételei helyett remegésmentes, szinte vászonra illő videó készült rólunk, amit a Super Steady stabilizálásnak köszönhetünk. Ez lesz az a videó, amit majd öreg korunkban valószínűleg újra és újra visszanézünk, annyira jól sikerült. De ez elmondható a nyaralásról is, hála Zolinak, Ági férjének…

Utazásszervezés még sosem volt ennyire egyszerű

Ági, a feleségem már az első randinkon közölte, hogy tetszik vagy sem, minden évben elmennek a barátnőjével, Annával egy közös nyaralásra, három éve pedig – szerencsémre – én is részese lehetek ennek. Idén magamra vállaltam a szervezést is, mert láttam, hogy sok minden volt a lányokon, így az úti cél kiválasztása után kezembe vettem az irányítást. A szervezésnél sok mindenre kellett egyszerre figyelni, de a Galaxy Z Foldnak köszönhetően meglehetősen gördülékenyen mentek a dolgok.

A többablakos módban egyszerre tudtam repülőjegyet és hotelszobát foglalni – úgy, hogy közben folyamatosan szemmel tudtam tartani melyik opcióval jövünk ki a legolcsóbban. Igazi multitasking volt, hogy mellette még a közös Messenger csoportunkat is kezeltem, hogy naprakészen tartsam az útitársakat. Szerencsére a hagyományos telefonokkal ellentétben a Tálca funkció lehetővé tette, hogy a gyakran használt alkalmazások között könnyen tudjak váltani, úgyhogy meglehetősen hamar sikerült pontot tennem a dolgok végére, és még az utasbiztosítást is el tudtam intézni, anélkül, hogy meghasadtam volna.

A kétkezes „húzd és ejtsd” funkció lehetővé tette, hogy a képernyőzött képeket – egy előző nyaralás rendszerhibája miatt minden foglalásunkat szeretem így is menteni – simán át tudtam a Galériából a Notes alkalmazásba menteni, hogy minden egy helyen legyen. Úgyhogy teljes lelki békével indultunk meg a spanyol tengerpartra, ahol tényleg csodálatos napokat töltöttünk együtt. A telefon pedig még a vibráló napsütés kihívását is remekül vette, fényereje annyira magas volt, hogy amikor egyetlen felhő sem volt az égen, akkor is tökéletesen lehetett látni a letöltött filmeket és sorozatokat. Szép idő, jó társaság és pihenés a köbön! Ennél többet nem is kívánhatna az ember! Ja, de… A megfelelő eszközöket, amik ezt az egészet lehetővé tették.

*Laboratóriumi tesztkörülmények alapján, akár 1,5 méter mély édesvízben, legfeljebb 30 perc merüléssel. Nem ajánlott strandon vagy medencében használni. A készülék vízállósága nem állandó, és kopás miatt idővel csökkenhet. Az IPX8 besorolás nem porálló.

Exit mobile version